Az esküvő után több tényező miatt sem tudtunk elmenni nászútra, amit most több mint 1,5 évvel később pótoltunk. Sokan a tavalyi hajóutunkat gondolták annak, ami szintén nagyszerű és különleges volt, de mi még ütősebbet szerettünk volna. 😀 Szóba jött Bali, Maldív-szigetek, Seychelle-szigetek, Kuba, de a legnagyobb eséllyel egy Karibi hajóút indult. Valahogy erre most nem pörögtünk rá annyira (lehet, hogy kényszernek éreztük!? :D) és az utolsó pillanatig nem jártunk utána alaposabban semminek és nem döntöttünk. Végül egy decemberi este, amikor Kriszta a barátnőivel találkozott, hirtelen felindulásból lefoglaltam egy a Bahamákat körbehajózó utat. 😀 Az időpontválasztás az egyértelmű volt, mert az esküvő előtti évfordulónkat február első hétvégéjén ünnepeljük. Eddig mindig elutaztunk valahova és ezt a „tradíciót” a jövőben is szeretnénk folytatni. A hajó Miamiból indult és mivel ez egy rövidebb 4 éjszakás út volt, ezért úgy terveztük, hogy pár napot előtte és utána ott töltünk. Valamiért mi nem vágytunk Amerikába és Miami sem érdekelt minket különösebben, de így volt a leglogikusabb. Lefoglaltunk 2 hotelt Miami Beach legjobb részén és a repülőjegyeket a Portugál légitársaságnál, a TAP-nál, lisszaboni átszállással. Az első tengerentúli repülésünk nem indult túl jól, mert a gép 2 órát késett technikai okok miatt. Szerintem a technikai problémákról senki nem hall szívesen egy 9 órás óceán fölötti repülés előtt.. továbbá zavaró volt a gépen az erős légkondi, a sötét, merthogy a világítás le volt kapcsolva szinte egész úton (gondolom a filmnézés miatt) annak ellenére, hogy nappal repültünk, plusz azt sem tudom kihagyni, hogy erős alkoholt nem szolgáltak fel. 😀 Nem volt vállalhatatlan, de legközelebb más légitársaságot választunk.
A gépből kiszállás után rögtön megcsapott minket a Miamira jellemző magas és fülledt páratartalom, ami a pesti mínuszok után kifejezetten kellemes volt. A reptér, legalábbis az a része, ahová mi érkeztünk megmaradt a 80-as években…. Bud és Terence klasszikusa a Nyomás utána jutott eszembe róla. 🙂 Fel voltunk készülve a szigorú és hosszadalmas ellenőrzésre belépéskor de ehhez képest kb. 15 perc alatt végeztünk is. Lett volna reptéri transzferünk a hotelhez, de a gyors átvilágítás miatt várnunk kellett volna 1,5 órát, ezért inkább a fix díjas (35$ + borravaló Miami South Beachre) taxit választottuk. Konkréten Miamiban nem sok minden van, a legtöbb ember Miami Beachel azonosítja, ami tulajdonképpen közigazgatásilag egy különálló város. Egy hosszú földnyelv/sziget Miami előtt hidakkal összekötve Miami városával. Azon belül is a lényeg Miami South Beach, ami mindössze 6,5 km2-en terül el. Ez az első hely, ahol nem kellett térképet használni, hisz az amerikaiak itt sem bonyolították túl az utcák elnevezéseit (a keresztutcák azok egyszerűen számozva vannak). South Beach a 23. utcáig tart. Az első szállásunk roppant központi helyen volt a 9. és 10. utca között a Collins Avenuen, ez tulajdonképpen a főutca. South Beachen a 3 legfontosabb utca hosszában, a leghíresebbel kezdve: tenger part mellett az Ocean Drive, mellette a Collins Avenue, követve a Washington Avenueval. Ezek vannak összekötve 23 utcával keresztben, tulajdonképpen ennyi a lényeg. Tehát visszatérve a szállásunkra a Princess Ann Hotelre…. a tökéletes lokáción kívül minden más sz@r volt. A szoba még nem is lett volna vállalhatatlan, de mivel amcsiban a légkondik nem egy beltéri és kültéri egységből állnak, hanem bele vannak építve az ablakba, gyakorlatilag nincs hangszigetelés. Ez még alapból rendben is lenne, mert nem gondoltuk, hogy Miami Beach főutcája csendes, de a szobánk 4 óriási ipari légkondira „nézett”, amiknek olyan hangja volt, mint egy traktornak. Szerencsére volt egy másik szoba, ami ugyan lepukkantabb és koszosabb volt, de legalább tudtunk benne aludni. Az első néhány este igazán nyuggerek voltuk. Becsekkoltunk a szobába helyi idő szerint este 6 órakor, a világ egyik leghíresebb városának főutcáján pénteken, mi pedig nemhogy sétáltunk vagy ittunk volna egy koktélt a fáradtság miatt, hanem fellőttük a pizsit és aludtunk, amit egy hajnal 5 órás ébredés követett. 😀 (Miami ugye 6 órával van előttünk) A reggeli egy gyalázat volt. Semmilyen húsféle nem volt kirakva, de még csak tojás sem, sőt az evőeszközök is műanyagok voltak!!… Egy 3 csillagos hotelben Miami Beachen! Nem azt várom, hogy ezüstből legyen, de ez a környezetszennyezés és a pazarlás felsőfoka.
A korán fekvés másik oka a fáradtságon kívül a másnapi programunk volt. Egy olyan 3-as kombót foglaltunk, ami magába foglalta az Everglades Nemzeti Park meglátogatását, egy városnéző buszozást és egy hajókázást a Biscayne öbölben, ahol a hírességek villái vannak. A nemzeti park határát kb. egy órás buszozás után értük el. Hatalmas hátsó propelleres motorcsónakokra szálltunk át aligátorokat fürkészni a mocsaras vidéken. Ez az a hely, ahová a maffia filmekben a holttesteket szokták dobni.. Szerencsére több krokit is észrevettünk „napozás” közben. Egyenes szakaszokon a hajó igencsak fel tudott gyorsulni és elég durván lehetett vele driftelni a vízen. 😀 Utána részt vettünk egy aligátor shown, aztán letudtuk a kötelező köröket, mint a fényképszedés a kis aligátorral vagy az aligátor burger megkóstolása. Krisztának kevésbé ízlett, nekem adta. Nem tudom a hamburger az aligátor mely részéből készülhetett, de kicsit engem a ponty hájasabb részére emlékeztetett az íze. 😀 A következő programunk a városnéző buszozás volt, ahol szintén kiemelném a sebességet, hisz a sofőr néha úgy tolta neki, mint aki megfeledkezett arról, hogy egy emeletes tető nélküli buszt vezet és majdnem leszállt a fejünk. Ennek a legérdekesebb része „kis” Havanna volt. Gáz-nem gáz mi Krisztával nagyon tudunk turistáskodni. Pl. mikor bemondták, hogy a következő megálló egy autentikus kubai bár, kubai Mojito koktéllal, én ez embereket majdnem félrelökve rohantam, hogy elsőként juthassak a több mint 3000 forintos koktélokhoz. Mindenesetre valóban finom és ütős volt. Utána vettünk kubai szivart, amiről később kiderült, hogy amúgy nicaraguai. Az utolsó állomásunk aznap a kikötő volt, ahol épp egy kisebb kubai fesztivál zajlott fergeteges hangulattal. Míg vártuk a hajónkat ott is elkortyolgattunk egy Mojitót, miközben bámultuk a salsazó embereket. A hajókirándulás jól indult, volt DJ pult a fedélzeten, szép kilátás és a hírességek villái is elég durvák voltak, amikhez kb alapfelszereltségként hatalmas yachtok is tartoztak.. Sajnos az út felére ránk sötétedett és a felerősödő szél miatt még dzsekiben is majd megfagytunk, bár a kivilágított Miami így is csodálatos látványt nyújtott és kárpótolt a hideg miatt.
Másnap reggeli után úgy döntöttünk, hogy a hajóra szállás előtt még elmegyünk egyet sétálni. Ezt csak azért említem meg, mert a hoteltől kb. 2 percre olyan sűrű eső kezdett el esni, hogy sikerült teljesen bőrigáznunk. 😀 A felszállás a hajóra gyorsan és zökkenőmentesen ment, az ebédünk igazán kellemes volt a 12. emeleten rálátással Miami belvárosára. Ez alkalommal a Carnival társaságot választottuk. Már a beszálláskor látszott, hogy az utazóközösség eléggé eltérő a mediterrán hajókétól. Ott a hangsúly leginkább középkorú vagy idősebb értelmiségieken és családokon volt, itt inkább fiatalabbak és alsó középosztálybeliek voltak. Alapból nincs velük gáz, de ez erősen érződött az egész út színvonalán. Ez pl. hangos és trágár beszédben nyilvánult meg, rettentő pazarló táplálkozásban vagy szégyenletes alulöltözöttségben a gála vacsorán is. Míg mi öltönyben és koktélruhában mentünk (hisz ez az elvárt), sokan strandpapucsban meg törölközőben voltak. 😀 Programok és kaja tekintetében is sokkal jobb volt a mediterrán utunk. Itt az esti shownak semmi köze nem volt a kultúrához vagy a minőségi szórakozáshoz, mindössze egy Amerikát Istenítő buta táncos zenés műsort kaptunk. Vacsora után az amcsik nagytöbbsége a kaszinóban vagy a sport kocsmákban volt megtalálható, ahol a dohányzás is megengedett volt. A hajóút első napja a tengeren telt. Tulajdonképpen egésznap pihengettünk és koktélozgattunk. Ez alkalommal nem fizettünk ugyan italcsomagért, mert nem akartunk úgy piálni, mintha muszáj lett volna, de nyilván megvettünk magunknak, amit épp kívántunk. Két koktél után játszottunk egy mini golfot is, vagyis inkább tettünk rá egy próbálkozást, ami elég mókás volt 14 emelet magasan, erős karibi szélben. 😀
Az első megállónk egy csodálatos lakatlan pici sziget, Half Moon Cay volt. Az óceánjáró természetesen nem tudott a szigeten kikötni, ezért kisebb hajók vitték az utasokat a szigetre. A sziget kifejezetten arra lett kitalálva, hogy óceánjárókat fogadjon, minden nap egyet. Megérkezés után volt lehetőség rájákkal úszni, jetskizni, lovagolni a tengerparton, túrázni, saját bungalót bérelni, miközben a parton egész nap szólt a zene, számos szórakoztató programmal egyetemben. A hajó legénysége is kitelepült: felszolgálók, pultosok, DJ, animátorok, sőt az egész konyhai személyzet gondoskodott arról, hogy mindenki egyen-igyon, mulasson. Ott főzték az ebédet és mindenért tudunk fizetni a szobakártyánkkal. Mi először bejártuk a szigetet, aztán élveztük a gyönyörű napsütést, fehérhomokos tengerpartot, kellemes hőmérsékletű tengert és a finom koktélokat, átélve a hamisítatlan bahamai életérzést. Igazán nagyszerű nap volt. 🙂
A következő megállónk a Bahamák fővárosa Nassau volt. Itt él az „ország” lakosságának 70%-a. Ez a világ egyik legkedveltebb turistaparadicsoma. A kikötőben egyszerre 5 óceánjáró állt, amiről kb. 30.000 ember szállt le összesen. Terv szerint itt nem akartunk befizetett túrára menni, de persze a legelső helyi idegenvezetőnek sikerült minket meggyőznie az ellenkezőjéről. 😀 Mivel ez egy elég nagy sziget az ár pedig szabályozott (30 dollár fejenként) és az idegenvezetés is nagyon jó volt, így igazán megérte. Egy kisbusszal mentünk kb. 12-en, az idegenvezető/sofőr kedves és jófej volt. Mondjuk annak ellenére, hogy a hivatalos nyelv az angol, nem volt mindig egyszerű megérteni, pláne a poénjait. Először elvitt minket egy helyi rumos sütemény „műhelybe”, ahol mi hoztuk a formánkat televásárolva magunkat a rumtól tocsogó piskótából a családnak. Aztán elmentünk Atlantiszba, ami a világ egyik leghíresebb hotelének van titulálva, a különleges és persze marha drága vízi parkjával együt. Krisztával mi szépen besettenkedtünk és így belülről is volt lehetőségünk megnézni az elképesztő fényűzést.. A vízi park belépő 2 órára 50.000 Ftbe került volna. 😀 Ezután megnéztünk egy erődöt, amiről nagyszerű kilátás nyílt a kikötőre, majd bejártuk a sziget legfőbb látnivalóit érintve a szegény- és a gazdag negyedet. Elképesztő, hogy a kikötővel szembe ott a Bahamák rózsaszín parlamentje és néhány főutca tele gyémánt boltokkal és a világ legnagyobb márkaboltjaival, pár utcával odébb meg kezdődik a nyomornegyed.. Lepukkant, beszegelt ablakú házak, szeméthegyek, kocsik, amik alól ki lett szerelve a kerék és még sorolhatnám. De nem néhány, hanem rengeteg! A szigetkör után mi lementünk a tengerpartra, ahol a jól bevált papírforma szerint Kriszta kifeküdt napozni én meg mivel 2 percig nem bírok megülni, elmentem felfedező útra. Először lecsaptam egy deci rumot, utána vittem Krisztának egy fincsi Bahama Mama koktélt, ezután pedig egy órát várakoztam egy tengerparti BBQsnál az ebédünkért. Ne értsetek félre ez nem panaszkodás volt! Sütött a nap, szólt a kellemes zene, gyönyörű volt tengerpart és még a rum is beütött. Igazán bódogság volt. 🙂 A Bahamák tényleg csodálatos, biztos, hogy vissza fogunk még menni bár a nyomornegyedekre nem számítottunk. Az emberek fejében a karibi térségről a fehérhomokos tengerparti kép él, pedig a turista negyedeken kívül hatalmas a szegénység és a közbiztonság sem annyira jó. Az unokaöcsémék Dominikán voltak nászúton és ő is azt mondta, hogy a hotel komplexum valami elképesztő volt, viszont az idegenvezetők nem ajánlották nekik egyedül azon kívül mászkálni.. Az utolsó vacsoránk a hajón igazán viccesen sikerült. Az asztaltársaságunk rajtunk kívül egy orosz, de Amerikában élő leszbikus párból és egy igazán furcsa Brit nyugdíjas házaspárból állt. Mivel az utóbbiak ültek mellettünk velük már elég jól összebarátkoztunk a pár nap alatt. Még nem voltak 60 évesek és azért nem vállaltak gyereket, hogy hamar nyugdíjba tudjanak menni és világot járni. Ez még rendben is lenne, de aztán kiderült, hogy megrögzött nudisták és ők maradnak a hajó következő útjára is, ami 2 hét karibi pucérkodás 5000 másik emberrel együtt. 😀 😀 😀 Ezt nem lehet írásban jól előadni, de nagyon viccesen derült ki a dolog. Szegény Kriszta majdnem leesett a székről, amikor meghallotta. 😀 Én meg pár pohár borocska után nyugodtan cukkoltam őt, meg őket is a kérdéseimmel. 😀 Összességében ez is király hajóút volt, mi továbbra is rá vagyunk pörögve, ajánljuk mindenkinek nyugodt szívvel! Ráadásul közel sem annyira drága, mint azt a legtöbben hiszik.
A második miami hotelünk szintén a Collins Aveneuen volt a 3. utcánál, ezt is ajánlom, mert az előzőhöz hasonló gyér reggelin kívül, itt minden nagyszerű volt. Itt még 3 éjszakát töltöttünk. Ez idő alatt volt alkalmunk alaposan felfedezni Miamit és Miami Beachet, bőven elég volt rá ennyi nap. Nem hiába Amerika a világ legnagyobb fogyasztói társadalma.. itt még engem is rendesen elkapott a gépszíj. Itthon utálok vásárolni, viszont ha elutazunk valahova akkor sajnos hajlamos vagyok átesni a ló túloldalára. 😀 Az első két napunkon nem volt strandidő, ezért a városnézés mellett leginkább vásároltunk. Itt olyan szintű akciók és leárazások vannak, hogy egyszerűen nem lehet nekik ellenállni. Pedig indulás előtt még sikerült is összevesznünk Krisztával, mert én csak 2 bőröndöt akartam vinni ő pedig hármat (egyet üresen) a vásárlás miatt. Szerencsére végül beadtam a derekam, de még így is nagyon nehezen fértünk be. 😀 A napot egy olyan (számomra) vicces momentum dobta fel, hogy amikor beültünk ebédelni akkor Krisztát nem szolgálták ki alkohollal, mert nem volt nála sem személyi sem jogsi sem semmi, amivel igazolni tudta volna, hogy nagykorú. Mikor mondtam a pincérnőnek, hogy nem baj akkor én kérem mindkét pohár sangriát akkor közölte, hogy ha Kriszta beleiszik, azonnal el kell hagynunk a helyet.. Szegény Krisztát ez olyan szinten feldühítette, hogy azt hittem szétszedi a csajt. 😀 Megértettem, hogy csak a munkáját végzi, de azért azt elég szánalmasnak tartom, hogy fegyvert 18 éves kortól lehet venni ,alkoholt pedig 21-től.. A fogyasztás (és pazarlás) kiteljesedését az is bizonyította, hogy itt mindenkinek van autója (akár több is) és mindenhova azzal járnak. Elképesztő számú autó volt az utakon, ráadásul az oldtimerek mellett csak vadi újak. Ami ezt még „rosszabbá” tette, hogy szinte mindenki a telefonját nyomkodta vezetés közben. Amikor Miami Beachről bebuszoztunk Miami belvárosába a felhőkarcolókhoz, néhány turista mellett a buszon csak nem túl bizalomgerjesztő és lecsúszott arcok voltak. Hétvége lévén a belváros is elég üres volt, de ott is hasonlóan alacsony volt a komfort és biztonság érzetünk. Miamiban ünnepeltük a 6 éves évfordulónkat (természetesen nem a házasságit :D) amihez egy hangulatos tengerparti helyet kerestünk az Ocean Driveon, ahol van vízi pipa is. Alig sétáltunk pár métert, már be csábítottak minket az egyet fizet kettőt kap koktél akcióval, amiről később kiderült, hogy csak a legnagyobb 1,5 literes 15 ezer forintos koktélra érvényes. 😀 Nem baj …utólag minden centjét megérte, mert egy romantikus és emlékezetes este volt. 🙂
Az utolsó napunkat a tengerparton töltöttük. A víz azért hideg volt, de kellemesen sütött a nap és végre igazán szép idő volt. A nap a szokásos módon nézett ki. Kriszta egész nap napozott és élvezte az óceán morajlását én pedig unalmamban alaposan bejártam a környéket, koktélokat vagy épp kaját hoztam. 😀 Nagyon jól éreztük magunkat, de összességében az, amit Amerikából láttunk nem tetszett igazán és az amerikaiak sem voltak nagyon szimpatikusak bár azt hozzá kell tenni, hogy szinte csak és kizárólag „bevándorlókkal” találkoztunk, aki sok esetben csak néhány szót beszéltek angolul és szinte mindenki bunkó volt, legyen szó eladóról vagy buszsofőrről. Itt minden, de tényleg minden megalomán. Az autók, épületek, távolságok, az árak, az ételek és az emberek is. (Senkit nem áll szándékunkban megsérteni, ez a mi tapasztalatunk és véleményünk)