Nászút egy „kis” csúszással

Az esküvő után több tényező miatt sem tudtunk elmenni nászútra, amit most több mint 1,5 évvel később pótoltunk. Sokan a tavalyi hajóutunkat gondolták annak, ami szintén nagyszerű és különleges volt, de mi még ütősebbet szerettünk volna. 😀 Szóba jött Bali, Maldív-szigetek, Seychelle-szigetek, Kuba, de a legnagyobb eséllyel egy Karibi hajóút indult. Valahogy erre most nem pörögtünk rá annyira (lehet, hogy kényszernek éreztük!? :D) és az utolsó pillanatig nem jártunk utána alaposabban semminek és nem döntöttünk. Végül egy decemberi este, amikor Kriszta a barátnőivel találkozott, hirtelen felindulásból lefoglaltam egy a Bahamákat körbehajózó utat. 😀 Az időpontválasztás az egyértelmű volt, mert az esküvő előtti évfordulónkat február első hétvégéjén ünnepeljük. Eddig mindig elutaztunk valahova és ezt a „tradíciót” a jövőben is szeretnénk folytatni. A hajó Miamiból indult és mivel ez egy rövidebb 4 éjszakás út volt, ezért úgy terveztük, hogy pár napot előtte és utána ott töltünk. Valamiért mi nem vágytunk Amerikába és Miami sem érdekelt minket különösebben, de így volt a leglogikusabb. Lefoglaltunk 2 hotelt Miami Beach legjobb részén és a repülőjegyeket a Portugál légitársaságnál, a TAP-nál, lisszaboni átszállással. Az első tengerentúli repülésünk nem indult túl jól, mert a gép 2 órát késett technikai okok miatt. Szerintem a technikai problémákról senki nem hall szívesen egy 9 órás óceán fölötti repülés előtt.. továbbá zavaró volt a gépen az erős légkondi, a sötét, merthogy a világítás le volt kapcsolva szinte egész úton (gondolom a filmnézés miatt) annak ellenére, hogy nappal repültünk, plusz azt sem tudom kihagyni, hogy erős alkoholt nem szolgáltak fel. 😀 Nem volt vállalhatatlan, de legközelebb más légitársaságot választunk.

A gépből kiszállás után rögtön megcsapott minket a Miamira jellemző magas és fülledt páratartalom, ami a pesti mínuszok után kifejezetten kellemes volt. A reptér, legalábbis az a része, ahová mi érkeztünk megmaradt a 80-as években…. Bud és Terence klasszikusa a Nyomás utána jutott eszembe róla. 🙂 Fel voltunk készülve a szigorú és hosszadalmas ellenőrzésre belépéskor de ehhez képest kb. 15 perc alatt végeztünk is. Lett volna reptéri transzferünk a hotelhez, de a gyors átvilágítás miatt várnunk kellett volna 1,5 órát, ezért inkább a fix díjas (35$ + borravaló Miami South Beachre) taxit választottuk. Konkréten Miamiban nem sok minden van, a legtöbb ember Miami Beachel azonosítja, ami tulajdonképpen közigazgatásilag egy különálló város. Egy hosszú földnyelv/sziget Miami előtt hidakkal összekötve Miami városával. Azon belül is a lényeg Miami South Beach, ami mindössze 6,5 km2-en terül el. Ez az első hely, ahol nem kellett térképet használni, hisz az amerikaiak itt sem bonyolították túl az utcák elnevezéseit (a keresztutcák azok egyszerűen számozva vannak). South Beach a 23. utcáig tart. Az első szállásunk roppant központi helyen volt a 9. és 10. utca között a Collins Avenuen, ez tulajdonképpen a főutca. South Beachen a 3 legfontosabb utca hosszában, a leghíresebbel kezdve: tenger part mellett az Ocean Drive, mellette a Collins Avenue, követve a Washington Avenueval. Ezek vannak összekötve 23 utcával keresztben, tulajdonképpen ennyi a lényeg. Tehát visszatérve a szállásunkra a Princess Ann Hotelre…. a tökéletes lokáción kívül minden más sz@r volt. A szoba még nem is lett volna vállalhatatlan, de mivel amcsiban a légkondik nem egy beltéri és kültéri egységből állnak, hanem bele vannak építve az ablakba, gyakorlatilag nincs hangszigetelés. Ez még alapból rendben is lenne, mert nem gondoltuk, hogy Miami Beach főutcája csendes, de a szobánk 4 óriási ipari légkondira „nézett”, amiknek olyan hangja volt, mint egy traktornak. Szerencsére volt egy másik szoba, ami ugyan lepukkantabb és koszosabb volt, de legalább tudtunk benne aludni. Az első néhány este igazán nyuggerek voltuk. Becsekkoltunk a szobába helyi idő szerint este 6 órakor, a világ egyik leghíresebb városának főutcáján pénteken, mi pedig nemhogy sétáltunk vagy ittunk volna egy koktélt a fáradtság miatt, hanem fellőttük a pizsit és aludtunk, amit egy hajnal 5 órás ébredés követett. 😀 (Miami ugye 6 órával van előttünk) A reggeli egy gyalázat volt. Semmilyen húsféle nem volt kirakva, de még csak tojás sem, sőt az evőeszközök is műanyagok voltak!!… Egy 3 csillagos hotelben Miami Beachen! Nem azt várom, hogy ezüstből legyen, de ez a környezetszennyezés és a pazarlás felsőfoka.

A korán fekvés másik oka a fáradtságon kívül a másnapi programunk volt. Egy olyan 3-as kombót foglaltunk, ami magába foglalta az Everglades Nemzeti Park meglátogatását, egy városnéző buszozást és egy hajókázást a Biscayne öbölben, ahol a hírességek villái vannak. A nemzeti park határát kb. egy órás buszozás után értük el. Hatalmas hátsó propelleres motorcsónakokra szálltunk át aligátorokat fürkészni a mocsaras vidéken. Ez az a hely, ahová a maffia filmekben a holttesteket szokták dobni.. Szerencsére több krokit is észrevettünk „napozás”  közben. Egyenes szakaszokon a hajó igencsak fel tudott gyorsulni és elég durván lehetett vele driftelni a vízen. 😀 Utána részt vettünk egy aligátor shown, aztán letudtuk a kötelező köröket, mint a fényképszedés a kis aligátorral vagy az aligátor burger megkóstolása. Krisztának kevésbé ízlett, nekem adta. Nem tudom a hamburger az aligátor mely részéből készülhetett, de kicsit engem a ponty hájasabb részére emlékeztetett az íze. 😀 A következő programunk a városnéző buszozás volt, ahol szintén kiemelném a sebességet, hisz a sofőr néha úgy tolta neki, mint aki megfeledkezett arról, hogy egy emeletes tető nélküli buszt vezet és majdnem leszállt a fejünk. Ennek a legérdekesebb része „kis” Havanna volt. Gáz-nem gáz mi Krisztával nagyon tudunk turistáskodni. Pl. mikor bemondták, hogy a következő megálló egy autentikus kubai bár, kubai Mojito koktéllal, én ez embereket majdnem félrelökve rohantam, hogy elsőként juthassak a több mint 3000 forintos koktélokhoz. Mindenesetre valóban finom és ütős volt. Utána vettünk kubai szivart, amiről később kiderült, hogy amúgy nicaraguai. Az utolsó állomásunk aznap a kikötő volt, ahol épp egy kisebb kubai fesztivál zajlott fergeteges hangulattal. Míg vártuk a hajónkat ott is elkortyolgattunk egy Mojitót, miközben bámultuk a salsazó embereket. A hajókirándulás jól indult, volt DJ pult a fedélzeten, szép kilátás és a hírességek villái is elég durvák voltak, amikhez kb alapfelszereltségként hatalmas yachtok is tartoztak.. Sajnos az út felére ránk sötétedett és a felerősödő szél miatt még dzsekiben is majd megfagytunk, bár a kivilágított Miami így is csodálatos látványt nyújtott és kárpótolt a hideg miatt.

Másnap reggeli után úgy döntöttünk, hogy a hajóra szállás előtt még elmegyünk egyet sétálni. Ezt csak azért említem meg, mert a hoteltől kb. 2 percre olyan sűrű eső kezdett el esni, hogy sikerült teljesen bőrigáznunk. 😀 A felszállás a hajóra gyorsan és zökkenőmentesen ment, az ebédünk igazán kellemes volt a 12. emeleten rálátással Miami belvárosára. Ez alkalommal a Carnival társaságot választottuk. Már a beszálláskor látszott, hogy az utazóközösség eléggé eltérő a mediterrán hajókétól. Ott a hangsúly leginkább középkorú vagy idősebb értelmiségieken és családokon volt, itt inkább fiatalabbak és alsó középosztálybeliek voltak. Alapból nincs velük gáz, de ez erősen érződött az egész út színvonalán. Ez pl. hangos és trágár beszédben nyilvánult meg, rettentő pazarló táplálkozásban vagy szégyenletes alulöltözöttségben a gála vacsorán is. Míg mi öltönyben és koktélruhában mentünk (hisz ez az elvárt), sokan strandpapucsban meg törölközőben voltak. 😀 Programok és kaja tekintetében is sokkal jobb volt a mediterrán utunk. Itt az esti shownak semmi köze nem volt a kultúrához vagy a minőségi szórakozáshoz, mindössze egy Amerikát Istenítő buta táncos zenés műsort kaptunk. Vacsora után az amcsik nagytöbbsége a kaszinóban vagy a sport kocsmákban volt megtalálható, ahol a dohányzás is megengedett volt. A hajóút első napja a tengeren telt. Tulajdonképpen egésznap pihengettünk és koktélozgattunk. Ez alkalommal nem fizettünk ugyan italcsomagért, mert nem akartunk úgy piálni, mintha muszáj lett volna, de nyilván megvettünk magunknak, amit épp kívántunk. Két koktél után játszottunk egy mini golfot is, vagyis inkább tettünk rá egy próbálkozást, ami elég mókás volt 14 emelet magasan, erős karibi szélben. 😀

Az első megállónk egy csodálatos lakatlan pici sziget, Half Moon Cay volt. Az óceánjáró természetesen nem tudott a szigeten kikötni, ezért kisebb hajók vitték az utasokat a szigetre. A sziget kifejezetten arra lett kitalálva, hogy óceánjárókat fogadjon, minden nap egyet. Megérkezés után volt lehetőség rájákkal úszni, jetskizni, lovagolni a tengerparton, túrázni, saját bungalót bérelni, miközben a parton egész nap szólt a zene, számos szórakoztató programmal egyetemben. A hajó legénysége is kitelepült: felszolgálók, pultosok, DJ, animátorok, sőt az egész konyhai személyzet gondoskodott arról, hogy mindenki egyen-igyon, mulasson. Ott főzték az ebédet és mindenért tudunk fizetni a szobakártyánkkal. Mi először bejártuk a szigetet, aztán élveztük a gyönyörű napsütést, fehérhomokos tengerpartot, kellemes hőmérsékletű tengert és a finom koktélokat, átélve a hamisítatlan bahamai életérzést. Igazán nagyszerű nap volt. 🙂

A következő megállónk a Bahamák fővárosa Nassau volt. Itt él az „ország” lakosságának 70%-a. Ez a világ egyik legkedveltebb turistaparadicsoma. A kikötőben egyszerre 5 óceánjáró állt, amiről kb. 30.000 ember szállt le összesen. Terv szerint itt nem akartunk befizetett túrára menni, de persze a legelső helyi idegenvezetőnek sikerült minket meggyőznie az ellenkezőjéről. 😀 Mivel ez egy elég nagy sziget az ár pedig szabályozott (30 dollár fejenként) és az idegenvezetés is nagyon jó volt, így igazán megérte. Egy kisbusszal mentünk kb. 12-en, az idegenvezető/sofőr kedves és jófej volt. Mondjuk annak ellenére, hogy a hivatalos nyelv az angol, nem volt mindig egyszerű megérteni, pláne a poénjait. Először elvitt minket egy helyi rumos sütemény „műhelybe”, ahol mi hoztuk a formánkat televásárolva magunkat a rumtól tocsogó piskótából a családnak. Aztán elmentünk Atlantiszba, ami a világ egyik leghíresebb hotelének van titulálva, a különleges és persze marha drága vízi parkjával együt. Krisztával mi szépen besettenkedtünk és így belülről is volt lehetőségünk megnézni az elképesztő fényűzést.. A vízi park belépő 2 órára 50.000 Ftbe került volna. 😀 Ezután megnéztünk egy erődöt, amiről nagyszerű kilátás nyílt a kikötőre, majd bejártuk a sziget legfőbb látnivalóit érintve a szegény-  és a gazdag negyedet. Elképesztő, hogy a kikötővel szembe ott a Bahamák rózsaszín parlamentje és néhány főutca tele gyémánt boltokkal és a világ legnagyobb márkaboltjaival, pár utcával odébb meg kezdődik a nyomornegyed.. Lepukkant, beszegelt ablakú házak, szeméthegyek, kocsik, amik alól ki lett szerelve a kerék és még sorolhatnám. De nem néhány, hanem rengeteg! A szigetkör után mi lementünk a tengerpartra, ahol a jól bevált papírforma szerint Kriszta kifeküdt napozni én meg mivel 2 percig nem bírok megülni, elmentem felfedező útra. Először lecsaptam egy deci rumot, utána vittem Krisztának egy fincsi Bahama Mama koktélt, ezután pedig egy órát várakoztam egy tengerparti BBQsnál az ebédünkért. Ne értsetek félre ez nem panaszkodás volt! Sütött a nap, szólt a kellemes zene, gyönyörű volt tengerpart és még a rum is beütött. Igazán bódogság volt. 🙂 A Bahamák tényleg csodálatos, biztos, hogy vissza fogunk még menni bár a nyomornegyedekre nem számítottunk. Az emberek fejében a karibi térségről a fehérhomokos tengerparti kép él, pedig a turista negyedeken kívül hatalmas a szegénység és a közbiztonság sem annyira jó. Az unokaöcsémék Dominikán voltak nászúton és ő is azt mondta, hogy a hotel komplexum valami elképesztő volt, viszont az idegenvezetők nem ajánlották nekik egyedül azon kívül mászkálni.. Az utolsó vacsoránk a hajón igazán viccesen sikerült. Az asztaltársaságunk rajtunk kívül egy orosz, de Amerikában élő leszbikus párból és egy igazán furcsa Brit nyugdíjas házaspárból állt. Mivel az utóbbiak ültek mellettünk velük már elég jól összebarátkoztunk a pár nap alatt. Még nem voltak 60 évesek és azért nem vállaltak gyereket, hogy hamar nyugdíjba tudjanak menni és világot járni. Ez még rendben is lenne, de aztán kiderült, hogy megrögzött nudisták és ők maradnak a hajó következő útjára is, ami 2 hét karibi pucérkodás 5000 másik emberrel együtt. 😀 😀 😀 Ezt nem lehet írásban jól előadni, de nagyon viccesen derült ki a dolog. Szegény Kriszta majdnem leesett a székről, amikor meghallotta. 😀 Én meg pár pohár borocska után nyugodtan cukkoltam őt, meg őket is a kérdéseimmel. 😀 Összességében ez is király hajóút volt, mi továbbra is rá vagyunk pörögve, ajánljuk mindenkinek nyugodt szívvel! Ráadásul közel sem annyira drága, mint azt a legtöbben hiszik.

A második miami hotelünk szintén a Collins Aveneuen volt a 3. utcánál, ezt is ajánlom, mert az előzőhöz hasonló gyér reggelin kívül, itt minden nagyszerű volt. Itt még 3 éjszakát töltöttünk. Ez idő alatt volt alkalmunk alaposan felfedezni Miamit és Miami Beachet, bőven elég volt rá ennyi nap. Nem hiába Amerika a világ legnagyobb fogyasztói társadalma.. itt még engem is rendesen elkapott a gépszíj. Itthon utálok vásárolni, viszont ha elutazunk valahova akkor sajnos hajlamos vagyok átesni a ló túloldalára. 😀 Az első két napunkon nem volt strandidő, ezért a városnézés mellett leginkább vásároltunk. Itt olyan szintű akciók és leárazások vannak, hogy egyszerűen nem lehet nekik ellenállni. Pedig indulás előtt még sikerült is összevesznünk Krisztával, mert én csak 2 bőröndöt akartam vinni ő pedig hármat (egyet üresen) a vásárlás miatt. Szerencsére végül beadtam a derekam, de még így is nagyon nehezen fértünk be. 😀 A napot egy olyan (számomra) vicces momentum dobta fel, hogy amikor beültünk ebédelni akkor Krisztát nem szolgálták ki alkohollal, mert nem volt nála sem személyi sem jogsi sem semmi, amivel igazolni tudta volna, hogy nagykorú. Mikor mondtam a pincérnőnek, hogy nem baj akkor én kérem mindkét pohár sangriát akkor közölte, hogy ha Kriszta beleiszik, azonnal el kell hagynunk a helyet.. Szegény Krisztát ez olyan szinten feldühítette, hogy azt hittem szétszedi a csajt. 😀 Megértettem, hogy csak a munkáját végzi, de azért azt elég szánalmasnak tartom, hogy fegyvert 18 éves kortól lehet venni ,alkoholt pedig 21-től.. A fogyasztás (és pazarlás) kiteljesedését az is bizonyította, hogy itt mindenkinek van autója (akár több is) és mindenhova azzal járnak. Elképesztő számú autó volt az utakon, ráadásul az oldtimerek mellett csak vadi újak. Ami ezt még „rosszabbá” tette, hogy szinte mindenki a telefonját nyomkodta vezetés közben. Amikor Miami Beachről bebuszoztunk Miami belvárosába a felhőkarcolókhoz, néhány turista mellett a buszon csak nem túl bizalomgerjesztő és lecsúszott arcok voltak. Hétvége lévén a belváros is elég üres volt, de ott is hasonlóan alacsony volt a komfort és biztonság érzetünk. Miamiban ünnepeltük a 6 éves évfordulónkat (természetesen nem a házasságit :D) amihez egy hangulatos tengerparti helyet kerestünk az Ocean Driveon, ahol van vízi pipa is. Alig sétáltunk pár métert, már be csábítottak minket az egyet fizet kettőt kap koktél akcióval, amiről később kiderült, hogy csak a legnagyobb 1,5 literes 15 ezer forintos koktélra érvényes. 😀 Nem baj …utólag minden centjét megérte, mert egy romantikus és emlékezetes este volt. 🙂

Az utolsó napunkat a tengerparton töltöttük. A víz azért hideg volt, de kellemesen sütött a nap és végre igazán szép idő volt. A nap a szokásos módon nézett ki. Kriszta egész nap napozott és élvezte az óceán morajlását én pedig unalmamban alaposan bejártam a környéket, koktélokat vagy épp kaját hoztam. 😀 Nagyon jól éreztük magunkat, de összességében az, amit Amerikából láttunk nem tetszett igazán és az amerikaiak sem voltak nagyon szimpatikusak bár azt hozzá kell tenni, hogy szinte csak és kizárólag „bevándorlókkal” találkoztunk, aki sok esetben csak néhány szót beszéltek angolul és szinte mindenki bunkó volt, legyen szó eladóról vagy buszsofőrről. Itt minden, de tényleg minden megalomán. Az autók, épületek, távolságok, az árak, az ételek és az emberek is. (Senkit nem áll szándékunkban megsérteni, ez a mi tapasztalatunk és véleményünk)

Reklámok

Októberi “hosszú” hétvége Nürnbergben

 

 

 

Az október 23-ai hosszú hétvégét szerettük volna utazással tölteni lehetőleg valami meleg helyen. Sajnos a lehetőségek kiértékelése utána nem volt minden szempontból megfelelő „meleg” lokáció, ezért végül Nürnbergre esett a választásunk. A Ryanair szombat délelőtt reptet oda, hétfő délelőtt pedig vissza. Ennyi idő magára a városra elegendő is volt. Amúgy a repjegy kb. 10 ezerbe került fejenként mindkét irányba. Zárójelben jegyezném meg, hogy Téglásra majdnem ennyi a retúrjegyem a MÁV-val… A szállásunk sem volt horror áron annak ellenére, hogy a 4 csillagos Adina Apartment Hotelben voltunk a városközpont szívében. Bátran ajánlom mindenkinek, mert rettentő jó volt a szobánk, a reggeli, a lokáció, a személyzet és a wellness részleg is (mivel én mindig korábban kelek ezért reggelente úszással és szaunával kezdtem, míg Kriszta aludt… meg tudnám szokni 😀 )! Nürnbergről általában azt gondolják az emberek, hogy egy kicsi város, pedig majdnem fél milliós nagyváros. Az más kérdés, hogy szinte az összes látnivaló a városfalon belülre összpontosul. A városfal nagyon jó állapotban megmaradt (71 bástyával), ami aránylag nagy területet ölel körbe. Ezen kívülre mi kisem mentünk. Szombat délután a belvárost kb. pont középen kettészelő Pegnitz folyótól délre néztük meg a nevezettességeket, vasárnap pedig északra. Szombaton nagyon kellemes, napos és szélmentes időnk volt, de sajnos vasárnapra ez drasztikusan megváltozott. Erre nem készültünk fel ruházat szempontjából ezért a nap nagy részét a vár elképesztően érdekes múzeumában és a hotelszobában töltöttük. A város főbb nevezetességei maga az óváros, ami egy kész középkori időutazás, Albrecht Dürer háza, a Tornyos kapuk, a Szent Lőrincz-templom, az Erény kútja, a Fehér torony, ami egy sétálóutca közepén áll és egy metrómegálló mozgólépcsőjét rejti, a vár és a Dokumentationszentrum, ami egy fotó kiállítás a náci Németországról, a be nem fejezett Hitler kongresszusi központjában. Ahhoz képest, hogy a várost a 2. világháborúban szinte teljesen lebombázták elég sok régi épületet láthatunk, mert kifejezetten próbálták visszaállítani a helyiek a középkori utcaképet. Összességében egy igazán kelleme és pihentető hétvége volt. A város meglátogatását mindenkinek bátran ajánlom az év bármelyik szakában. 🙂

 

 

kiRAJság 3610 méteren

Sajnos vagy nem sajnos vége azoknak az időknek, amikor parti nyaralásokra mentünk a barátokkal. Most már mindenki olyan rettentő elfoglalt „nyugger”, „úr”, hogy még egy-egy hétköznapi sörözést is hetekig tart összehozni 50 levél váltásával. 😕 😀 Mivel az egyik barátunk jelenleg Svájcban él felvetődött, hogy menjünk el hegyet mászni, amiben amúgy egyikünknek sincs számottevő tapasztalata. Érdekes módon erre mindenki elég gyorsan ráflesselt és egy-két nap alatt megvoltunk 5-en (a 7-ből). A választásunk a méltán híres Barrhornra esett, ami Európa legmagasabb speciális mászó felszerelést nem igénylő csúcsa, amit júliustól szeptemberig nem fed hó. Persze mikor gondolkodás nélkül rábólintottam eszembe sem jutott, hogy azért egy 3610 méteres csúcs megmászása igényelhet valamennyi erőnléti/fizikai felkészülést. Az utazást megelőző hétig utána sem olvastam a dolgoknak, ami azért is volt felelőtlenség a részemről, mert eddig a legmagasabb hegy ahol jártam pont fele ekkora volt. 😀 (a bejegyzésnek, ennek a részénél épp Greece 2000 című fantasztikus számot hallgatom, belegondolni is elképesztő, hogy lassan 15 év telt el azóta, hogy erre szeleteltem a gimis buliban a Flamingó discoban..) A készülés végül annyi volt, hogy nagyjából bevásároltam az útra. A felkészületlenségemet és felelőtlenségemet mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy én voltam az egyetlen, aki félcipőben nem pedig magas szárú túrabakancsban csinálta végig a mászást, amit a bokáim eléggé kifogásoltak.. Ezt senkinek nem ajánlom. 😀 Robival és Mitchel mi Pestről utaztunk Easy Jettel Genfbe. Természetesen a business váróba mi már „ráalapoztunk” az útra, ahogy kell. 😀 Csarna pedig Dublinból repült. Ez volt az első élményem az Easy Jettel, ami határozottan nem volt rossz.

 

Genf repülőtere sima helyi járattal néhány megállóra van a belvárostól. A 16 ágyas hosteles időknek is vége, urak voltunk és 4 csillagos tóra néző hotelben szálltunk meg a diplomata negyedben. Itt van többek között az ENSZ európai székhelye, az UNHCR, WHO és a WTO is. Amikor mi csütörtök délután 6-kor megérkeztünk olyan kihalt volt az egész mintha egy zombi támadás helyszínén lettünk volna. Emellett Genf az óragyártás fellegvára, évszázadok óta számos világhírű óragyár központja. Maga a város nem nagy, kevesebb, mint 200 ezren lakják, látnivaló sincs nagyon sok, viszont a fekvése tökéletes. A francia hatás is nagyon erős hisz szinte minden oldalról Franciaország veszi körül. A róla elnevezett tó partján fekszik, ami a Balaton után Közép-Európa 2. legnagyobb tava, mindössze 14 négyzetkilométerrel kisebb, mint a Balaton.  A városra nem volt sok időnk, az érkezés napján elmentünk vacsorázni, másnap délelőtt meg sétáltunk egyet a belvárosban, de kora délután folytattuk is az utunkat a tó északi részén Barrhorn felé. Gyakorlatilag autóval addig mentünk ameddig véget nem ért az út, utána otthagytuk és elindult az aránytalanul sok és nehéz cuccainkkal kb. 1800 méteres magasságból a 2519 méteren lévő Turtmannhüttébe. A 3 órás út egyszerűen csodálatos volt. Először erdei úton haladtunk, majd ahogy haladtunk felfelé egyre jobban kezdett fogyni a növényzet. Ha hátranéztünk, akkor láttuk az egész völgyet, elől pedig a hatalmas csúcsokat és gleccsereket. Elhaladunk két türkizkék gleccsertó mellett, amik egyikén egy kisebb vízi erőmű is volt. Az út ezen része még kellemesen volt fárasztó bár jól eső érzés volt felérni a hüttéhez. 🙂

 

A hüttével kapcsolatban nem voltak nagy elvárásaink ehhez képest sok mindenben pozitívan csalódtunk. Az első kellemes meglepetés az volt, hogy meleg vacsorával vártak minket, ami kifejezetten ízletes volt (bár szerintem bármit képesek lettünk volna megenni). Az étkező részen égett a kandalló, több társaság már épp vacsorázott, amikor felértünk. Adtak papucsot, volt számozott tároló a cuccainknak, a büfé részben szinte bármit lehetett kapni, és ami igazán meglepett minket, hogy volt normális WC és ágyneműhuzat is. Mielőtt még valakiben felmerülne a kérdés zuhanyzási lehetőség természetesen nem volt. 😀 De az igényesebbek lábat és hónaljat mostak a jéghideg patakban. 😀 A hálótermünk itt már kicsit másképp nézett, ki mint Genfben, 15 ágy volt benne, de úgy, hogy az ágyak gyakorlatilag egyben voltak tehát mondhatni 5-en aludtunk egy ágyban. 😀 Este 10-kor volt takarodó, addig mi beszélgettünk, kártyáztunk és szendvicseket készítettünk a nagy útra. Mivel az árammal is spórolni kell, meg a hegymászóknak kipihentnek kell lenniük ezért ezt komolyan veszik és le is lett kapcsolva az áram pontosan. Azért szeptember elejét választottuk, mert bíztunk benne, hogy akkor még nem fog hó esni. Ehhez képest sajnos az időjárás előrejelzések elég rossz időt mondtak a csúcsra délutánra, ezért már hajnalban 5 órakor kellett kelnünk, ami nem is lett volna gáz, ha sikerült volna aludnunk.. Egyszerűen nem értjük miért, de szinte egyikőnk sem aludt egy szemhunyásnyit sem. Lehet akklimatizálódás ment nehezen, vagy lehet a tudatalatti izgulás, de egész éjszaka csak forgolódtunk, ami már csak azért is volt rossz, mert kussba is kellett maradnunk a francia nyugdíjas szobatársak miatt. Eléggé fázós vagyok ezért én ruhástól feküdtem be a hálózsákba, majd magamra húztam a takarót is. Nem hiszem, hogy 15 foknál melegebb lehetett a szobában (nyilván fűtés az nuku) ennek ellenére szépen fokozatosan mindentől meg kellett válnom, mert rettentő meleg volt a takaró alatt.

 

A hajnal nem indult könnyen. Fejlámpával gyorsan összekapkodtuk a cuccainkat a szobában és lementünk készülődni az ebédlőbe. A fejlámpára visszatérve, eredetileg csak opcionális volt hozni, de még Isteni szerencse, hogy mindenkinek jutott egy, hisz az út első szakaszát korom sötétben tettük meg, ami azért is para mert az egyik legveszélyesebb szakasz is itt van. Egy kb. 100 méter magas meredek sziklafalon kell felmászni láncokba kapaszkodva. Elég izgi volt. 😀 Ha az anyukáink láttak volna biztosan a szívroham kerülgette volna őket, pedig nem is ez volt a túra legdurvább része. 😀 Az ösvény elég változatos és a jelzések is aránylag könnyen láthatóak voltak. Volt amikor vájatokba kellett másznunk hatalmas sziklák között, aztán csúszós aprókavicson, néha pedig bokaficamító köveken. Az út szinte végig emelkedett és folyamatosan megterhelő volt, viszont az elején mindenért kárpótolt minket az elképesztő kilátás, nyugalom, csend és a csúcselérésének a vágya. Azért voltak pillanatok, amikor nem hittem benne, hogy el tudom érni a csúcsot. Az időjárás romlása miatt szinte nem is álltunk meg pihenni, ami utólag jó ötlet volt, mert kb. 3000 méter magasan elkezdett erősen fújni a szél és szitálni a hó. Az aláöltözet miatt szerencsére most ezzel egyáltalán nem volt gond, fázni egyáltalán nem fáztam. Az időjárás romlását nem azért bántuk, mert hidegebb lett vagy mert még veszélyesebbé vált az út, hanem a köd miatt, ami megfosztott minket az áhított kilátástól a csúcson. A legkeményebb szakasz a csúcsra vezető kaptató volt. Kb. 45%os emelkedőn kellett felfelé haladnunk úgy, hogy az út már tiszta jeges volt. Ott tényleg elég lett volna egy rossz lépés vagy egy megcsúszás és ki tudja hol álltunk volna meg. A csúcs szinte csak egy vékony perem, a másik oldalon egy több száz méter mély szakadékkal. Mivel fokozódott az időjárási helyzet, ezért csak pár fénykép erejéig maradtunk utána el is indultunk vissza. A felfelé tartó út szinte minden erőt kivett belőlünk ezért a lemenet talán még megterhelőbb volt, főleg a térdnek és a bokának. A hüttébe érve a kályha mellett fáradtan megpihentünk és a maradék cuccunk felvétele után elindultunk a kocsihoz. A rossz idő szinte folyamatosan a sarkunkban volt és velünk ereszkedett a völgybe. Az utolsó egy órát már szakadó esőben tettük meg és sikerült mindenkinek bőrig áznia.

 

Az utolsó esténket szintén egy kellemes tóra néző hotelben töltöttük a Genfi-tó partján Lausanne és Montreux között. A helymászás előtt még természetesen nagy volt a pofánk, hogy megtoljuk az estét. Tőlünk nem messze játszott Luciano, az egyik legjobb minimál techno DJ valami falunapon, mert ott lakik a környéken. 😀 Ez is egy jó opció volt meg hotelben épp akkor tartott esküvőre való beszivárgás is. Végül egy kiadós forró zuhanyzás után csak arra voltunk képesek, hogy elmenjünk egy hangulatos francia étterembe megkóstolni egy helyi specialitást, a sajt fondüt. Kétféle sajtból kértük, kenyeret meg főtt krumplit lehetett bele mártogatni. Nem volt rossz kipróbálni, de azért nagyszámnak nem mondanám. 🙂 Terv szerint vacsora után még kubai szivarozni és wiskeyzni akartunk a teraszon …ebből persze a hazaérést követően egy gyors ágyba dőlés lett. 😀 Összességében nagyon király pár nap volt. Akit vonz a túrázás és a hegymászás annak mindenképp ajánlom a Barrhorn meghódítását. Nem fog csalódni ezt garantálom. Nyilván Svájc nem olcsó, de szerényebb körülmények között sokkal olcsóban is ki lehet hozni egy ilyen kiruccanást. Mi még biztosan fogunk menni hasonlóra. Legjobban a skót felföldre vágynék, de már a Himalája és Nepál is felmerült, mint opció. 😀 A következő alkalomra viszont biztos jobban rá fogok készülni, mert a hazaérkezésünk után még legalább egy hétig fájt mindenem deréktól lefelé. 😀 Genf nem volt nagy durranás, de a genfi tóhoz szerintem annak is érdemes eljönnie, aki nem szeretne hegyet mászni, mert egyszerűen csodálatos!

Családi nyaralás Rodoszon

Míg Írországban éltünk Görögország nem volt logikus úti cél, ezért úgy voltunk vele, hogy majd kipipáljuk a gyönyörű szigeteit itthonról. Sok jót hallottunk Krétáról, Korfuról, Zakynthosról, Szantoriniről, de talán a legtöbben Rodoszról áradoztak. Anyósomék már jártak a szigeten és mivel többször felmerült a közös nyaralás gondolata, ezért is Rodoszra esett a választásunk. Az él a köztudatban, hogy minél korábban van egy repjegy és egy szállás lefoglalva annál olcsóbb. Viszont a gyakorlott utazó vagy utazási blogokat / oldalakat olvasó tudja, hogy ez közel sincs feltétlenül így. Mivel mi nem tudtunk túl rugalmasnak lenni, ezért már januárban lefoglaltuk a repülőjegyeket és a hotelt is. Viszont aki az, annak sokkal inkább az utolsó pillanatban való foglalást javaslom, akár harmad annyiból kijöhetnek a fix költségek. Aki még esetleg nem követné, ajánlom figyelmébe az Utazómajmot Facebookon. Teljesen rá lehet függni az ajánlataikra. 😀 Na de visszatérve Rodoszhoz, július utolsó hetében mentünk egy hétre. Mivel sajnos egyre többet csúszok a bejegyzések írásával próbálok tényleg csak röviden a saját élményeimről és benyomásaimról írni. Korábban egy általános utazási blog irányába akartam elvinni a profilt, egyre kevesebb személyes dolog megosztásával, de annak nem sok értelme lenne, hisz van belőlük elég, sokkal jobbak mint az enyém. De ahogy komolyodok és szakmailag fejlődök, lassan lehet arra a szintre is el fogok jutni, hogy már csak a közeli barátokkal ismerősekkel fogom megosztani a bejegyzéseket annak ellenére, hogy az oldal látogatottsága egyre jobb, már túllépte a 80.000 főt. 😎

Központunknak Faliraki városát választottuk, ami a sziget észak-keleti csücskében van, nem messze a fővárostól Rodosztól és a repülőtértől. Ez amúgy a sziget buli központja, ezért szerintem olyanoknak érdemes ezt választania, akik bulizni szeretnének és/vagy nem kisgyerekkel utaznak. Pér éve kétségtelenül ilyeneket preferáltam, de most így utólag pihenni szívesebben mentem volna egy kicsit kevésbé nyüzsgő helyre. Mondjuk mi egy nyugodtabb, de mégis jó helyen lévő, 3 csillagos hotelben voltunk, a Rhodian Roseban. Bátran ajánlom, mert a vendéglátás kiváló volt. A tengerpart hosszú, homokos és lassan mélyülő, sok sportolási / program lehetőséggel. Bár étterem és szórakozóhely is rengeteg van, de halpedikűrből van a legtöbb. WTF!? 😀 Az esték általában kellemes vacsorával, sétával, koktélozással, vízpipázással és vagy szópárbajjal (Scrabble) teltek. Az utóbbin sokat nevettünk, mert a többségben lévő Fejér megyeiek sokszor nem ismerték és nem voltak hajlandóak elfogadni az én „különleges” szabolcsi szavaimat. 😀 A 7 napból 4-et tenger vagy medence parti pihenéssel töltöttük, amit én általában nehezen viselek, de most ez a része is elég kellemes volt. Az itthon kapható általában török gyrosért nem vagyok odáig, az igazi görögért viszont annál inkább. Szerintem a nyaralás alatt átlagban 10-15 darabot ettünk meg. 😀 Kriszta születésnapjára egy rodoszi parasailinget ígértek az anyukájáék, amin végül 3-an az öccsével, Petivel volt szerencsénk részt venni. Egyszer jó élmény kipróbálni. Picit félelmetes több, mint 10 emelet magasan lenni úgy, hogy nincs alattad semmi és a kilátás is csodálatos, de ettől eltekintve nem volt különösebben izgalmas.

Két napra autót is béreltünk. Az egyik nap lekocsikáztunk Lindoszba, ami talán a sziget legismertebb és legtöbbet fényképezett városa, a fenséges vára miatt. A legenda szerint az I. században Szent Pál hozta a kereszténységet a szigetre, s éppen Lindosz egyik kis védett öblénél vetődött partra. A hatalmas szikla tetején az ókori időkben Athéné szentélye állt, amelynek helyére később a bizánci időkben vár épült, a keresztes lovagok ezt fejlesztették igazi erődítménnyé. Közvetlenül az Akropolisz alatt húzódnak a 3500 éves város hófehér, kocka alakú házai, amelyek között a helyiek jellegzetes fekete-fehér kavicsokból kirakott járdamozaikjai kápráztatják el a látogatókat. A hegy lábánál homokos strandon lehet pihenni. Sajnos a várba nem volt időnk bemenni (ahova szamárháton is fel lehet jutni) inkább sétáltunk egyet a hangulatos utcákban, megebédeltünk, majd mentünk a sziget legdélebb csücskébe a Prasonisi-fokhoz. Ezt egy homokos földnyelv köti össze Rodosszal, amely nagyobb dagály esetén víz alá kerül. Mivel szeles, de a víz sekély és a hőmérséklete is nagyon kellemes, ezért a kite-osok egyik közkedvelt célpontja. A földnyelv keleti oldalán a Földközi-tenger van, a nyugatin pedig az Égei-tenger, így mindkettőben tudtunk fürödni. 😎

A rodoszi fakultatív ajánlatok közül a legtöbb turista a szigettel azonos nevű főváros megtekintését választják. Egy félnapos túra során meg lehet ismerni az UNESCO világörökség részét képező középkori óváros bizánci, római, keresztes háború korabeli műemlékeit, a legfontosabb épületeket, s a legendás rodoszi kolosszus állítólagos helyét. Ehhez kivételesen elegendő buszra szállni. Ugyanis Görögországban példátlan módon rendszerbe foglalták a helyi járatokat (általában ugyanis vagy késnek, vagy nem is jönnek a buszok). Rodoszon nem így van, a turisták által sűrűn lakott északkeleti parton ugyanis negyedóránként jön olyan járat, amely bevisz a végállomásra, a történelmi belváros mellett lévő Mandraki-kikötőbe. Mi autóval mentünk és sajnos a kikötőre nem volt időnk, de a középkori óváros nagyon tetszett, csak nem volt elég rá az a pár óra, ami nekünk volt. Simán el lehet tölteni csak ott egy teljes napot. Azért rohantunk, mert délutánra a Pillangók völgye volt betervezve. A sziget belső területein emelkedő hegyek között oázisként terül el a zöldellő, vízesésekkel és csobogó kis patakkal ékes völgy, amely belépő ellenében látogatható. A nyári időszakban, júliustól augusztusig csíkos medvelepkék százezrei lepik el a völgy fáit és szikláit, hogy itt pihenjenek meg a párzási időszak fáradalmai közben. A folyamatos vízhozam miatt a patak szurdokvölgye állandó páratartalmat biztosít a pillangóknak. Szép, de kaptatós sétát tettünk a hegy tetejéig, ahol van egy pici kolostor és gyönyörű kilátás a tengerre.

Ami nekem a rodoszi nyaraláson legjobban tetszett az tulajdonképpen egy másik sziget, Symi. 😀 Körülbelül 2 órás hajóútra (mindössze 8 kilométerre a török partoktól) van Rodosz városából. Symi kikötője és színes házai lenyűgözően szépek, az itt élők anyagi jólétét az egykor igen jelentős szivacshalászat alapozta meg. Mindössze 3 település van a szigeten és kb. 2500-an lakják. A sziget két nagyobb látnivalója a Panormitis kolostor és a Szent-György öböl. A kolostor belsejében értékes freskók, illetve egy csodás, Mihály Arkangyalt dicsőítő ikonosztáz rejtőzik, amit 15 évig készített egy fafaragó mester. A Szent-György öböl strandját sokan a világ legszebbikének tartják, hiszen 300 méteres sziklafal veszi körbe, a szárazföldről meg sem lehet közelíteni, csak hajóval és egyáltalán nincs kiépítve. Természeten Symin is voltak turisták, de közel sem olyan mennyiségben, mint Rodoszon. A hajónk lehorgonyzott az öbölbe és lehetett ugrálni, még Zsófi, Kriszta kishúga is velünk ugrált. Először nehezen szedte össze a bátorságát, de utána meg sem akart állni. Mondjuk, zárójelben jegyezném meg, hogy 8 évesen jobban úszik, mint én. 😀 Ha legközelebb visszatérünk a nyaralás nagy részét biztosan Symin töltjük. Összességében Rodosz nagyon tetszett, bátran ajánlom mindenkinek! Jó kis nyaralás volt, jó volt újra „átélni” 2 hónappal később ezen a borús őszi délutánon. 🙂

Anyák napja Dél-Angliában

A hugi végre hamarosan hazaköltözik Angliából, de még mielőtt ez bekövetkezne még anya szerette volna egyszer meglátogatni kint. Mi meg a hugival úgy gondoltuk, hogy ha már lúd legyen kövér, megyek én is és ez az utazás lesz az anyák napi ajándék. Londont kiegészítettük egy Windsori, egy Wight szigeti és egy Worthingi látogatással, ahol az unokahúgunk, Kriszti él jelenleg. Anya már szerda délután repült. Mivel én csak péntek kora reggelrepültem, így a Windsorból sajnos kimaradtam, ezért arról nem tudok beszámolni, de az elmondásuk alapján nagyon jó kis program volt. Mi péntek reggel találkoztunk a Viktória vasútállomáson, mivel innen indult a vonatunk Worthingbe Krisztihez. Mikor odaértünk Kriszti még dolgozott, azért lerohantuk a TK Maxx nevű boltot. Sajnos ez nálunk nincs, Angliában viszont kb. minden városban van egy kisebb-nagyobb. Jobbnál jobb márkás termékeket lehet kapni outlet áron, néha akár 70-80% kedvezménnyel. Az egésznek annyi a hátulütője, hogy kb. 1-1 darab van 1 méretből és ezért elég sokáig tart átnézni az egész boltot. Gondolkodtam is az üzleti lehetőségen, hogy érdemes lenne behozni a láncot hozzánk is. 😀 Miután megérkezett Kriszti és túl voltunk a nagy örömmámoron elindultunk hozzá. Egy szuper garzonlakásban lakik közvetlenül a tengerparton mindössze pár perc sétára a belvárostól. Amennyiért azt bérli, Londonban egy sötét pici szobát kap az ember átlagos környéken. Ha valaki azért megy Angliába, hogy spóroljon szerintem nem nagyon érdemes Londont választani, hanem valami vidéki kisvárost. Munkát ott is lehet találni, a fizetések kb. ugyanazok, viszont a költségek sokkal alacsonyabbak. Worthing egy átlagos tengerparti „kis” város kb. 100+ ezer lakossal. A belváros és a tengerpart az szép és hangulatos, de a mellette lévő sokkal híresebb Brighton elveszi tőle a lehetőséget minden téren (fejlődés, turisták stb.) A leghíresebb / legszebb látnivalója a város szélén lévő Arundel kastély, ahova most sajnos nem jutottunk el, de majd legközelebb. Az időnk a nap nagy részében tipikus angliai borongós volt, pici esővel, de azért néha a nap is kisütött. (Szerencsére mi az egész út alatt nem áztunk el.) A városi- és tengerparti séta után elvittem a lányokat vacsorázni, utána pedig Krisztinél beszélgettünk még késő estig.

Szombaton elég korán kellett kelnünk, mert az volt a cél, hogy be tudjuk járni a csodálatos Wight szigetet. Az úti cél választásnak az volt az oka, hogy a hugi 8 évvel ezelőtt itt töltött egy nyarat. Már akkor is nagyon bátor volt. 🙂 Elhatározta, hogy a nyarat kint fogja tölteni és elkezdett random angliai hotelekbe pályázgatni és végül egy Wight szigeteki pici, de gyönyörű családi hotel jött neki össze. Sajnos, mint utólag kiderült a hotel üzemeltetői nem voltak jó fejek, viszont neki sikerült felfedeznie az egész szigetet, amihez nagyon szép emlékek kötik. A szigetre Portsmouthból komppal nagyon egyszerűen át lehet jutni (úgy emlékszem, hogy fél óránként jár kora reggeltől, késő estig). Drágábban lehet menni légpárnás hajóval is, ami kb. 10 perc alatt ott van. A komp a sekély víz miatt egy stégnél köt ki, ami több száz méterre van magától Ryde városától. A buszközlekedés kitűnő, egyszerű és pontos a szigeten. Mi először átbuszoztunk keresztbe a szigeten Rydeból Newportba, a sziget „fővárosába”. Nagyon kellemes kis városka, volt rá majdnem két óránk megnézni (a TK Maxx-ot itt is útba ejtettük 😀 ..), Newportból tovább buszoztunk a sziget déli részén lévő Nitonba, ahol Mariann volt korábban. Rá is tört a nosztalgiaroham és lelkesen elkezdte mesélni az élményeit és megmutatni, hogy hol járt. Szépen sütött a nap, csend, nyugodtság volt mindenhol, csodálatosan szép tájak anyával és hugival. Ezek azok az élmények, amikért érdemes élni és nem lehet pénzben mérni az értéküket. Természetesen anya végig transzban volt, hogy a két gyerekével ilyen szép helyen kirándulhat, nagyon cuki volt. 🙂 Lesétáltunk a tengerpartra egy világítótoronyhoz, ahol mindössze egy másik turista családdal találkoztunk, akik persze szintén magyarok voltak. 😀 Miután egy hangulatos pubban megebédeltünk, folytattuk az utunkat Godshillbe, ott egy több száz éves templomot néztünk meg. Az utolsó állomásunk, a sziget talán legszebb városkája Shanklin volt, aminek a nádtetős óvárosa olyan mintha 200 évvel visszacsöppentél volna az időben. Annak ellenére, hogy nem olyan nagy a sziget érdemes rá szánni legalább 3-4 napot, de inkább egy hetet. Mi még biztosan visszatérünk, mert varázslatos hely. 🙂

A vasárnapot londoni városnézéssel töltöttük. Mivel ott már többször jártuk múzeumokra akartunk koncentrálni, de a csodálatos idő miatt inkább végigsétáltunk a Victória – Buckingham Palota – Hyde park – Kensington Park útvonalon és sétálgattunk a Battersea városrészben, ahol Mariann lakik. Ebédelni a Burger & Lobsterbe vittük el anyát (most eléggé felkapott étterem lánc Londonban), hogy megkóstoltassuk vele a homárt. Nem volt rossz vasárnapi ebéd, de azért otthon a teraszunkon az ő húslevese jobb. 🙂 Anya Debrecenbe repült én meg Budapestre, de szerencsére egy reptérről mentünk hasonló időben, szóval ott még együtt meg tudtunk vacsorázni és a sushit is meg tudtam vele kóstoltatni, ami kifejezetten ízlett neki. Egy szuper kis út volt ez is, nem hiszem, hogy anya ettől jobb anyák napját el tud képzelni. 🙂 Talán csak akkor lett volna még jobb, ha apa és Kriszta is ott lettek volna..

Tulipánvirágzás Hollandiában

Tavaly megígértem Krisztának, hogy elmegyünk és megnézzük a gyönyörű tulipánvirágzást Hollandiában, amit most be is tartottam. 🙂 A megfelelő dátumot nem könnyű kifogni, hisz minden évben csak 3-5 hetet virágoznak az időjárástól függően. A május eleji munkaszüneti nap miatt, mi akkorra időzítettük a látogatásunkat. Péntek kora reggel repültünk és hétfő késő délután jöttünk vissza. Amsterdamba nem igazán lehet olcsón repülni, néha KLM-el ki lehet jó árat fogni, de nekünk most nem volt szerencsénk, ezért Eindhovenbe repültünk. Onnan van közvetlen buszjárat Amsterdamba, ami viszont méreg drága. 1 óra 45 perces buszút oda vissza 30 ezer forintba került. Ennyivel drágábban már a KLM jegy is kijött volna egyenesen Amsterdamba.. Szóval nem ajánlom. Ide most Csarnával és Lillával mentünk, akik Dublinból repültek. Amsterdam esetében a szállás találása sem egyszerű. Nem túl nagyok az igényeink, de a belvároshoz általában ragaszkodni szoktunk, viszont ide még 2 hónappal korábban sem találtunk elfogadható áron szállást. Ezért az AirBnB oldalán vettünk ki egy két szobás, nappalis lakást a külvárosban, ami metróval kb. 20 perc alatt volt elérhető. Május elseje lévén jobb időre számítottunk. Megázni szerencsére nem áztunk meg, de borongós és szeles volt az idő. Városnézés közben kicsit fáztunk is, viszont a tengerparti és tulipánkerti kiruccanásunk alkalmával szépen sütött a nap.

Csarnáékkal kb. egyszerre érkeztünk Amsterdam központi állomására, ami tulajdonképpen a város központja. Mivel régóta nem találkoztunk velük, egy nagy steakes beszélgetős ebéddel kezdtük a pihenést. 🙂 Utána pedig bolyongtunk a városban, útba ejtve 1 coffee shopot is. 😀 Miután elfoglaltuk a szállást este visszamentünk vacsorázni és felfedezni a vörös lámpás negyedet. Amsterdam látnivalóiról ebben a bejegyzésben nem fogok bővebben beszélni, mert azt már megtettem pár éve. Akkor majdnem 1 hetet töltöttem itt, viszont az teljesen másról szólt, mint ez az út. 😀 Akkor abban az életszakaszban voltam, hogy nem hittem volna el, ha valaki azt mondja, hogy pár év múlva vissza fogok térni a tulipánvirágzásra vezetőként, „ingatlan befektetőként” 😀 , Rado tulajdonosként és a legcsodálatosabb nő férjeként. 🙂 Visszatérve a vacsoránkhoz… annak ellenére, hogy nem vagyok odáig a kínai konyháért egy kínai étteremben vacsoráztunk. Ráébredtem, hogy a kínai büfét nem szabad összekeverni az étteremmel. Ez egy színvonalas étterem volt sorral a bejáratnál. Megkóstoltuk a pekingi kacsát, ami valami fenséges volt. Csarnával majdnem megettük a tányért is. 😀 Sötétedés után Amsterdam teljesen átalakul. Nappal is hömpölyög a rengeteg turista, viszont a vörös lámpák felkapcsolódása után szinte elférni sem lehet az utcákon. Az a durva, hogy nemcsak fiú társaságokkal van tele, hanem fiatalabb és idősebb párokkal, sőt gyerekes családokkal is. A város egyszerűen árasztja magából a szexualitást, jó értelemben. Prűd embereknek / pároknak nem ajánlom. 😀 Nekem semmi kivetnivalóm van ezzel a kirakatos rendszerrel. Ez a legősibb mesterség, mindig volt és lesz rá kereslet. Itt legalább valamennyire felügyelve van a dolog. Természetesen sajnos sokan itt sem önszántukból vannak, viszont a nagy részük be van jelentve, fizet adót és kap normális egészségügyi ellátást. Ráadásul az idegenforgalmat is pörgeti. Másnap szintén városnézés volt betervezve. Elmentünk többek között a Van Gogh múzeumba, ami közel sem akkora szám, mint amennyire reklámozzák. Voltunk a gyönyörű Vondel parkban, a város virágpiacán és bejártuk a fontosabb nevezetességeket.

Ez az út legfőképp ugye nem Amsterdamról szólt, hanem Hollandia tulipánjairól, tehát át is térek arra. 🙂 A látogatásunk fő célpontja Keukenhof volt, ami nem csak Hollandia, hanem a világ egyik legnagyobb és legszebb virágoskertje. Fordításban annyit jelent, hogy „konyhakert”. A hivatalos adat szerint évente kb. 7 millió virághagymát ültetnek el a 32 hektáros kertben. Mindössze március végétől május közepéig látogatható, de a tulipánok csak április közepétől virágoznak, akkor a leglátványosabb. Ez alatt a pár hét alatt a parkot több százezren látogatják meg. Több zárt pavilon is van, ahol olyan virágokat is megcsodálhatunk, amik a kora tavaszi hőmérsékleten szabad földben még nem virágoznának. Amsterdam Schiphol repülőteréről járnak ide közvetlen buszok, óránként 5-6. Elég korán érkeztünk, de még így is csak az 5. buszra fértünk fel. A kert az tényleg elképesztően csodálatos. Aznap én éppen ballábbal keltem és „morgó” hangulatomban voltam, de néha Kriszta mosolyával kombinálva még engem is lenyűgözött. 😀 Simán el lehet benne tölteni egy teljesen napot az ember tömeg viszont majdnem, hogy elviselhetetlen. Krisztát és Lillát természetesen a tömeg sem zavarta, teljesen el voltak alélva a látványtól. Aki teheti, mindenképp vigye el egyszer az asszonyt, garantálom, hogy a fáradozása nem fog jutalom nélkül maradni… 😛 A tulipánkert után elvonatoztunk Haarlembe, ami cuki tengerparti városka. A látnivalók megnézése után pedig kimentünk a tengerpartra, ami szintén nagyon szép volt, csak az erős szél miatt este még az alsóneműnkben is homok volt. 😀 Utolsó nap már csak egy délelőttünk volt ezért toltunk egy nagy közös reggeli, egy kis tortával, mert Lillának aznap volt a születésnapja. Szuper kis út volt ez, de csak a tulipánokért szerintem nem éri meg eljönni. Más városokkal vagy látnivalókkal kombinálva viszont nagyszerű tavaszi úti cél lehet. 🙂

Eilat, Dél-Izrael üdülővárosa

Szerettük volna jobban kihasználni a március 15-ei extra szabadnapot, ezért akkorra időzítettük a következő utazásunkat. Az úticélnak ez alkalommal egy kicsit különlegesebbet választottunk és túlmentünk Európa határain. Mivel a fapados infó blogon jó dolgokat olvastam Eilatról, egy másik helyen pedig, hogy a Ryanair március végével szünetelteti a járatot és szerettük volna kicsit korábban kapni a nyárból ezért emellett döntöttünk. Szombat délelőtt repültünk, szerda délután jöttünk vissza (Március 15-e szerdára esett). Az út másik különlegessége, hogy most Géza barátommal és feleségével, Eszterrel mentünk 4-esben. 🙂

Eilat, a híres izraeli nyaralóhely a Negev-sivatagban fekszik, Izrael déli csücskén. Ez az egyetlen izraeli város a Vörös-tenger partján. Fő vonzereje, hogy ott a tengervíz hőmérséklete egész évben lehetővé teszi a fürdőzést. Télen is valamivel melegebb a tenger, mint 20 fok. Gyakorlatilag soha nem esik az eső, legfeljebb télen (főleg januárban) vannak alkalmanként kisebb záporok. Nyáron 40 fok fölötti hőmérséklet is lehet, szóval Eilatba inkább ne nyáron utazzatok. 🙂 A téli hónapokban 20 fok körüli a nappali hőmérséklet (éjszaka 10 fok körül).  Mivel csak az 50-es években kezdték építeni a várost, attól féltem, hogy csak egy gagyi és mű üdülőváros lesz, de kellemesen csalódtam. Valóban csak egy üdülőváros és nincs sok látni való, de összességében nagyon egyben van. De erről majd később. Anyáék természetesen féltettek minket és Izraelt veszélyes lokációnak hitték, de szerintem egyáltalán nem az. Már lassan sajnos Európa nagyobb városaiban kevésbé vagyunk biztonságban a rohadt terroristák miatt. Azt nem merem kijelenteni, hogy Izrael arab lakta része kicsit sem kockázatos, de Eilat mindentől távol van és egyáltalán nincs arab lakosság, emiatt a terrorfenyegetettség minimális. Eilat hátránya, hogy a Vörös-tengeri partvonal mindössze kb. 10 kilométer hosszú, és erre a rövid szakaszra tömörül össze sok hotel, a turisztikai és kereskedelmi infrastruktúra.

Az utazás most nem volt zökkenőmentes, egy pillanatra akkorát rázkódott a gép, mintha zuhant volna, ha nem lettünk volna bekötve tuti elemelkedtünk volna az üléstől. A másik szokatlan dolog meg a leszállás utáni szigorúbb ellenőrzés volt. Nem volt vészes, de vagy 5 percig faggattak minket mindenféle keresztkérdéssel. Eilatot egy az egyben kettévágja a repülőtér, ami gyakorlatilag a városközpontban van. Mi sajnos nem oda, hanem az ovdai reptérre érkeztünk, ami 60 kilométerre van a várostól. Izraelnek gyakorlatilag az egész déli része egy kietlen kősivatag. Az ovdai reptértől ezen vezet át az út az Egyiptomi határ mellett. Elég durva a kerítés és a védelmi rendszer, na meg a tankok az ellenőrző pontoknál. 😀 Gyakorlatilag a város legtökéletesebb pontján szálltunk meg, a Soleil hotelben. Egy 60%-os leárazásnak köszönhetően elég „jó” áron jutottunk hozzá a szálláshoz. A reggeli valami elképesztően jó volt. Ha már az áraknál tartunk Izrael méreg drága. Izland és Svájc után felkerült nálunk a 3 helyre. A repjegy és a szállás kijött 150.000 Ft-ból de ez a kis kiruccanás mindennel együtt túllépte a 400 ezret pedig semmi luxusra nem költöttünk…

Mivel kora estére érkeztünk meg, már csak vacsi és gyors séta fért bele a napba. Este azért egy vékony dzseki kellett, mert a szél az folyamatosan fújt. Napközben 28 fokos gyönyörű idő volt, de az erős északi vagy déli szél folyamatos fújt. Keletről és nyugatról hatalmas hegyek zárják el az öblöt, ez az oka a szélnek, viszont cserébe ez teszi gyönyörűvé és különlegessé. Másnap délelőtt a többiek a medence parton napoztak, ami nekem ugye nem egy program 😀 ezért én meg bolyongtam a városban és megterveztem a programokat.  Azért is volt jó választás a március közepe, mert még nem volt nagyon sok turista. Mivel Marokkóban nagyon adta nekünk a sivatagi homokfutózás ezért délután elmentünk itt is, ami annyira nem volt jó, mert a táj is egyhangú volt és homokfutó is le volt nagyon fojtva így nem lehetett neki annyira tolni. Amúgy Izrael igazi arcából nem sokat láttunk, mert ez a város tényleg olyan szinten turisták köré épül, hogy még egy kóser étterembe sem tudtunk elmenni, mert egyszerűen nem voltak. A helyiek amúgy nagyon kedvesek voltak.

Harmadik nap elmentünk egy óceánáruimba, ahol a tengerszint alá is le lehetett menni megnézni a korallzátonyokat. Részt vettünk a cápaetetésen is, ahol megtudtuk, hogy milliószámra öldököljük a cápákat, amivel már egyes fajokat a kihalás szélére sodortunk, mert félünk tőlük. Közben pedig „mindössze” évi 5 halálesetért felelnek (a képek közt találtok egy érdekes ábrát erről). Utána hesszeltünk egy kellemes szabad strandon.  Az esték finom vacsikról, sétálgatásról és iszogatásról szóltak. Egy vicces dolog is történt az egyik este. Már évek óta akarunk venni nekem valami RAJ szemüveget Krisztával, de egyszerűen nem találtunk eddig. Az egyik este Gézával már spiccesen betértünk az egyik szemüveg boltba, felkaptunk 1-1 szemüveget és meg is vettük őket. 😀 Ami szintén vicces volt, hogy gondoltam megpróbálok alkudni (úgy, hogy én még piacokon sem nagyon szoktam), a többiek persze mondták, hogy hülye vagyok ne égessem őket, erre kiderült, hogy ott nem kell ÁFÁt, fizetni ezért 17%-kal eleve alacsonyabb az ár, de ha kettőt veszünk akkor ad további kedvezményt is. 😀 Így végül a két szemüveget 260 pénz helyett megkaptuk 200-ért. Soha nem jutott eszünkbe a pénznem (sékel) ezért mindig pénzt, vagy fabatkát használtunk helyette. 😀

Negyedik nap a csajok tengerparti napozást választották, míg mi Gézával elmentünk egy szervezett hegyi túrára, ami szuper volt, ráadásul ingyenes is. A csúcsról látszott az egész öböl. Csodálatos volt! Délután pedig csatlakoztunk a lányokhoz. Este megnéztük a zenélő és szivárványszínekben úszó szökőkút játékát. Utolsó nap csak egy délelőttünk volt, mert órákkal előbb ki kellett menni a reptérre (utólag felesleges volt) de mi még Krisztával oda is be akartunk szúrni valami különleges programot. A régió talán legjelentősebb látnivalója a Timna Park, ami az izraeli grand kanyon (megígértem Krisztának, hogy elviszem oda is és most kapott egy kis ízelítőt :P) és sikerült még jegyeket kapnom egy szervezett kisbuszos túrára. Mondjuk emiatt taxival kellett a reptérre mennünk méregdrágán, de megérte. 🙂 A park területén voltak több ezer évvel ezelőtt Salamon király rézbányái. A természeti képződmények mellett találhatóak még itt ókori romok és egy mesterséges tó is.

Ez megint egy szuper kis út volt. Jó volt, hogy ott voltak Gézáék, biztos vagyok benne, hogy fogunk még közösen utazni. Eilat és dél Izrael adta! Ajánlom mindenkinek! Legközelebb Tel-Avivot pipáljuk ki és útba ejtjük Jeruzsálemet is. A jövő héten Csarnáékkal utazunk Amsterdamba, szóval hamarosan azzal a beszámolóval is jelentkezni fogok. 🙂

 

A Francia Riviéra ősszel

Utazni nem luxus. Nem kell hozzá feltétlenül euróban keresni, ezért nem szeretnénk és nem is fogjuk itthonról sem abbahagyni. Szerettünk volna aránylag meleg helyre menni így végül a szörnyű nyári terrortámadás ellenére is Nizzára esett a választásunk. Mikor megkérdezték, hogy mit csinálunk hétvégén imádtam azt mondani, hogy leugrunk a Francia Riviérára. 😛 Nem ám nagyképűségből vagy ilyenek, csak ez annyira jó érzés, hogy bármikor megtehetjük. Egyszerűen elégedettséggel tölt el. 🙂 Itt térnék vissza az első mondatomhoz. Ehhez nem kell sok pénz. WizzAir tagsággal és egy 20%-os akció keretében 24 ezer Ft volt oda-vissza a jegyünk. (a taxi Ferihegyről a városba többe kerül, mint egyikőnk repjegye egy irányba dél-franciaországba, na ez a rablás) Nem nagy igényekkel akár ugyanennyiért szállást is lehet foglalni 2 főre és az étkezést is ki lehet hozni fillérékből nem éttermekben kajálva. Mi nem így csináltuk, csak mondom, hogy így is lehet. 😀

Péntek este repültünk Nizzába és egy 3 csillagos butikhotelben a Hotel Crillionban szálltunk meg a belvárosban. A reptér a város mellett van. 98 és 99-es busszal lehet bemenni, aminek az ára 6 euro. Az idővel nagyon szerencsénk volt, mert tavaszias volt, néha a 20 fokot is elérve. (Elég kellemetlen volt leszállni a gépről a mínuszba hazafelé) Minden utazás király, de a legjobb mikor az ember a télből megy a nyárba/tavaszba. 🙂 A francia Riviéra vagy Azúr-part (franciául Côte d’Azur) a Földközi-tenger partvidékének Marseille-től Mentonig terjedő szakasza, melynek hosszúsága kb. 120 km. Mi a 3 leghíresebb/felkapottabb városait, Nizzát, Monacót és Cannest látogattuk meg.

Első nap: Cannes. Nizzából könnyen elérhető busszal és vonattal is. Az utóbbival kb. 20 perc volt. Leszögezném, hogy én alapból nem vagyok migráns ellenes, de nem szeretném itthon azt látni, mint mondjuk ott. Sajnos pont elég gáz arc van nálunk az utcákon nélkülük is. Aki nem ért egyet utazzon többet a 4-6oson vagy menjen le többször valamelyik metróaluljáróba sötétedés után. A vonat sokkal újabb volt, mint a MÁVosak de olyan szinten volt leamortizálva, hogy elmondani nem lehet. :S Visszatérve Cannes-hoz, itt rendezik meg a világ legismertebb és legnagyobb presztízsértékkel bíró filmfesztiválját május második felében. A fesztivál fődíjáért, az Arany Pálmáért versenyző filmek vetítésének legfőbb helyszíne a Croisette körúton fekvő, Fesztivál- és Kongresszusi Palota. Jó hírnevét annak, köszönheti, hogy egyensúlyt tudtak teremteni a filmek művészi értéke és kereskedelmi haszna között. Emiatt a városban szinte minden erről szól és e köré épül. A parti sétány tele van luxushotelekkel, a sétálóutcák luxusüzletekkel, a kikötő pedig luxusyachtokkal. Az óváros “Suquet” dombja, Cannes bölcsője. Több irányból lehet ide eljutni: megmászhatja a domboldalt a kis sikátorokon vagy a festői, kanyargós kis lépcsőkön keresztül is. Érdemes megtekinteni a városfalat, a Musée de la Castre múzeumot, az őrtornyot és az óváros templomát. A Suquet alatt terül el a Vieux Port kikötő, itt öreg vitorlakötélzeteket és yachtokat csodálhatunk meg. Mellette helyezkedik el a híres Palais des Festivals et des Congrès Palota: történelme és ismertsége a híres filmfesztiváltól datálódik. Összesen 44000 m² kiállító területtel és 15 előadóteremmel rendelkezik. Évente több, mint 50 nemzetközi szakmai eseményt rendeznek itt. A közel 300000 üzletemberrel, akik ezeken az eseményeken részt vesznek, Cannes Franciaország második legfontosabb üzleti- turisztikai desztinációjának számít. Ezután végigsétáltunk a Chemin des Étoiles (rendezők, színészek és más híres filmsztárok hagyják itt kézjegyüket és aláírásukat az utókor számára, a Los Angeles-i Hollywood Boulevard ötletéhez hasonlóan) és a Croisette sugárúton (pálmafákkal övezett sétány, ahol olyan luxuspaloták sorakoznak, mint a Carlton, a Martinez vagy a Majestic). Cannes-nak szép homokos tengerpartja van, amin épp gátat építettek a munkagépek, hogy a téli hullámzás miatt ne érje kár a tengerparti vendéglátóhelyeket. Cannes öblével szemben, gyönyörű természeti környezetben fekszenek a Lérins-szigetek. Két szigetből áll, egyik a Sainte-Marguerite sziget. Járműveknek ide tilos a szigetre hajtás, több erdei sétány szeli át, illetve egy sétálóút is szegélyezi. Az egyetlen nagyobb épület a szigeten a Fort Royal királyi erőd épületegyüttese, melynek felfedezése során történelmi utazást tehetünk egészen a római korig. A vár érdekessége, hogy a legendás Vasállarcos börtönéül szolgált több, mint tíz éven át. A legenda személyét azóta is homály fedi és bebörtönzésének okát is. A másik a Saint-Honorat sziget, mely mindig fontos szerzetes központ volt. Az itt élő szerzetes közösség nagyon aktív és rendszeresen fogadnak vendégeket, akik lelki békét keresnek. Sajnos ezeket nem volt időnk megnézni, majd legközelebb. 🙂

Második nap: Monaco-Monte Carlo. Szintén kb. 20 perces vonatútra van Nizzától. A monacói hercegség a világ 2. legkisebb (mindössze 2 km2) és a legsűrűbben lakott országa. Monaco adóparadicsom mind a lakosság, mind a helyi bejegyzésű cégek számára. 1292 óta a Grimaldi-ház uralkodik a hercegségben. Az 5000 monacói őslakos a világ legelkényeztetettebb etnikai csoportja: nem fizetnek adót, nagylelkű állami támogatásokat kapnak, mert a kormányzati épületekben a lakbéreket mesterségesen alacsony szinten tartják. Egy közelmúltban készült francia jelentés szerint Monacóban lazák a pénzmosásra vonatkozó törvények és szabályok, beleértve a kaszinó szabályait is, és Monaco kormánya akadályozza az ilyen jellegű ügyek kivizsgálását. Monaco nem tagja az Európai Uniónak, de nagyon szoros kapcsolatban állnak (vámunió, közös pénznem). Az euró használati joga mellett az államnak joga van saját euró érméket verni. Monaco az örök tavasz országa: télen nincs hideg, de nyáron is kellemes a hőmérséklet, az átlag maximum hőmérséklet ilyenkor 26 fok. A fényűzés és a csillogás az egész országot áthatja: vadonatúj luxusautók cikáznak, ránézésre is gazdag emberek élnek itt, és az egész atmoszféra, a patinás épületek is a jólétet juttatják a turisták eszébe. Ez a különleges légkör szinte egyedülálló Európában. A makulátlan tisztaság, és a bűnözés szinte teljes hiánya (és a rengeteg rendőr) is egy mintaállamot mutat. A várost teljesen körülveszik a felhőig érő hegyek így teljesen el van zárva, a vonat is alagúton ment be. A hely szűke miatt minden be van építve és az épületek jelentős része 20-30 emeletes. Mivel a szárazföld felé már nem tudnak terjeszkedni az a tervük, hogy homokszigeteket fognak építeni a tengerre, mint Dubai. Gyönyörű parkjai vannak…minket legjobban a Japánkert nyűgözött le, ami egy békés sziget a turistáktól és gazdagoktól hemzsegő Monacóban. A kertben tavacskákat, vízeséseket, egzotikus fákat, növényeket, és virágokat csodálhat meg az utazó és tényleg Japánban érzi magát. A tengerparton megittunk egy Aperolspritzet majd követtük az utunkat a város leghíresebb nevezetességéhez a monte-carlói kaszinóhoz, ami előtt valóban olyan autócsodák álltak, mint a filmekben. A kikötő mellett elsétálva felmentünk a Katedrálishoz és a Hercegi palotához ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tengerre és az egész városra. Amit még érdemes megnézni, de már nekünk nem volt időnk az az Ócenárium és a Botanikus kert. Monacó egy lenyűgöző ám méregdrága város ahová szintén biztosan vissza fogunk térni.

Harmadik nap: Nizza, Francia Riviéra fővárosa, mely a látogató összes érzékét felébreszti: történelmi, kulturális, művészeti, kreatív, eseménydús, szabadidős tevékenységekkel teli, természet közeli, pihenős, telt ízekben gazdag. Ez a mediterrán város, autentikus sármjával hódít, ahol számtalan kikapcsolódási és városnézési lehetőség várja a turistákat. A városnak 7km hosszan húzódó tengerpartja van, aminek a sétányán még novemberben is hömpölyögtek az emberek. Nagyon kellemes város, ahol tényleg minden a turistákra épül. Épp a karácsonyi vásárra készültek. Érdekes volt látni, ahogy 20 fokos verőfényes napsütésben műhóval spriccelik be a fenyőfákat. 😀 Felmentünk a város dombjára, amiről Monacóhoz hasonlóan gyönyörű a kilátás a városra, a környező hegyekre és tengerpartra. Nagyon jól éreztük magunkat de sajnos a terrortámadás szelleme még mindig érezhetően kísért, amit a város utcáin sétáló gépfegyveres katonák csak tovább erősítettek (mondjuk a biztonságérzetet is). A város bejárása után mielőtt kimentünk volna a reptérre, még a tengerparton megcsodáltuk a naplementét. Utána még szerettünk volna a sétányon romiba megvacsorázni egy király étteremben viszont olyan messzire sétáltunk, hogy ott már nem voltak éttermek. A reptér pedig vállalhatatlan ilyen téren, szóval kénytelenek voltunk szikkadt szendvicset enni. 😦 😀

Összességében ez is egy nagyszerű út volt, mindhárom város gyönyörű és mindenkinek ajánlom a meglátogatásra. Ha legközelebb visszamegyünk, akkor már a Riviéra kisebb városaira és a csodálatos Provence falvaira fogunk koncentrálni.

Álomhajó a Földközi-tengeren

Idén nyárra egyáltalán nem volt betervezve nyaralás, pláne nem egy költséges. Egyrészt ez köszönhető volt az esküvőnknek és a másik 4 esküvő költségeinek, amin idén nyáron részt vettünk, másrészt pedig a január/februárra tervezett nászutunk miatt úgy gondoltuk, hogy most nem verjük magunkat különösebb plusz költségekbe.  Ehhez sikerült is magunkat tartani egészen augusztus végéig, amikor a szívünkre hallgatva, hirtelen felindulásból lefoglaltunk egy nyolc napos hajóutat a Földközi-tengeren. És az előbb említett érvekkel teljesen szembemenve sikerült elmennünk az eddigi legköltségesebb utunkra. 😀 Egy pillanatra sem bántuk meg, csodálatos volt és mindenkinek nagyon ajánlom a nyaralásnak ezt a módját. 🙂

A Costa hajótársasággal utaztunk a Costa Pacifica fedélzetén. Milánóba repültünk (akkor még Kriszta Dublinból, én pedig Budapestről) majd levonatoztunk Savonába, ahol ez első esténket töltöttük és vártuk, hogy másnap délután kifusson a hajónk. Egy hét alatt összesen 1800 kmet tettünk meg az alábbi útvonalon: Savona (Észak-Olaszország) -> Marseille (Franciaország) -> Ajaccio (Korzika) -> Cagliari (Szardínia) -> La Valletta (Málta) -> Civitavecchia/Roma (Olaszország) -> Savona. Fontos volt, hogy olyan helyeken kössünk ki, ahol még nem jártunk. Az a pár óra, amit egy-egy helyen tölthettünk nem volt mindenre elég, de azt legalább el tudtuk dönteni, hogy hová szeretnénk visszatérni egy hosszabb nyaralásra.

Mielőtt belekezdenénk az útvonal látnivalóiba, írok néhány mondatot a hajóról… Összesen 3700 vendég befogadására képes, 1100 fős személyzettel rendelkezik, 14 emelet magas és majdnem 300m hosszú. Geszteréd teljes lakossága ráférne háromszor. 😀 Annyi a szórakozási lehetőség a hajón, hogy a könyveket, amiket vittem ki sem volt időm nyitni. A kabinunkban alig töltöttünk időt. Mi belső, ablak nélküli kabinban voltunk, amitől kicsit tartottunk, de semmi probléma nem volt vele. Így utólag is úgy gondoljuk, hogy teljesen felesleges a jóval drágább ablakos / erkélyes kabinért fizetni. Tehát visszatérve a hajóhoz, volt rajta több étterem, bár, 3 szintes színház, jacuzzi, úszómedence, vámmentes boltok, szivar szoba, disco, konditerem, játékterem, kaszinó, több szinten napozóterasz napágyakkal, kosárlabda és teniszpálya, masszázsszalon, szolárium, sőt még kápolna is. A sztereotípiáknak megfelelően az utasok kb. 60% nyugat európai nyugdíjas, ami minket egy cseppet sem zavart. A jegyhez amúgy elég korrekt áron hozzá lehet jutni, amiben már benne van a teljes ellátás kivéve az italok és a kötelező borravaló. Az italcsomagért igénytől függően még elég borsos összeget felszámítanak. Mi az egyik legjobbat vettük, amiben a legdrágább italokon és a mini báron kívül minden benne volt. Onnantól kezdve, hogy felszálltunk a hajóra semmire nem kellett soha várnunk 5 percnél többet. Kifogástalan volt a kiszolgálás. Zárójelben jegyezném meg, hogy a személyzet nagy része fülöp-szigeteki, akik szerintem egy hónap alatt többet keresnek, mint otthon egy év alatt, pláne a kötelező borravalóval. Amit teljes mértékben megérdemelnek, hisz heti 60 órákat dolgoznak, mégis mindig mosolyogva nyújtanak kiemelkedő kiszolgálást. Ugyanezt a magas színvonalat tudom elmondani az ételekről is. Minden este ültetett 5-6 fogásos vacsorán vettünk részt egy magyar asztaltársasággal. Mindegyik fogás kész kulináris élvezet volt. A hajó tisztaságára is nagy hangsúlyt fektettek. Például a szobánk úgy volt minden nap többször kitakarítva, hogy soha nem találkoztunk a takarítóval, mintha figyelte volna, mikor hagyjuk el a kabint. 😀 Az estéink nagyon hasonlóan teltek. Szépen felöltöztünk a vacsihoz, megittunk egy aperitifet a bárban. A vacsora után visszamentünk a kabinba felvenni a másnapi hajóújságot, majd az első koktéllal beültünk a színházba. Utána a boltokban nézelődtünk, majd valamelyik bárban folytattuk a koktélozást és romizást a kedvünktől függően. Mindegyik más stílusú volt, zongoristával, hegedűművésszel vagy épp zenekarral. A hajóújságból minden nap újat kaptunk, amiben részletesen le voltak írva a másnapi programlehetőségek, időjárás, kikötési információk, akciók vagy éppen az, hogy mi lesz a következő nap javasolt öltözete a vacsorához. A színházban fellépett egy operaénekes, cirkuszi akrobaták, tánccsoportok, pop énekesek, megrendezték a Voice mintájára a „tenger hangja” tehetségkutatót, amiben vendégek léptek fel, de arra is volt példa , hogy a személyzet lepett meg minket egy táncos-énekes showval. Többen kérdezték, hogy mennyire érződik a hajó rázkódása. Hát kb. semennyire. Viharban lehet érződött volna, de akkora a hajó, hogy még szeles időben is csak annyit lehet látni, ahogy a boros pohárban picit lötyögött a bor. Mondjuk éjszaka kicsit már molyosan elég vicces volt a közlekedés. 😀 A hajón amúgy egyáltalán nem lehet készpénzt használni, mindenkinek van egy kártyája, ami azonosításra és fizetésre szolgál. Ezt a kártyát mindenkinek magával kellett hordani mindenhova. A becsekkolásnál külön képet is készítettek minden utasról így tudták nyilvántartani, hogy kikötéskor ki hagyja el a hajót valamint azt is, hogy minden utas, aki kiszállt a hajóból újra a fedélzeten van az előre megbeszélt időpontban.

A hajó bemutatása után jöhetnek a városok, amiket megcsodáltunk utazásunk során. 🙂

Savona egy 60 ezres észak-olasz tengerparti ipari-kikötőváros. Itt töltöttük az első éjszakánkat egy belvárosi lakásban. Sajnos az idő nem volt kegyes hozzánk, mert miután sikerült asztalt szereznünk egy hangulatos pizzéria tengerre néző teraszán elkezdett esni az eső. Erről a városról nem fogok sokat írni, akinek útba esik nézze meg a Priamar erődöt, a Leon Pancaldo tornyot és sétáljon egyet az óvárosban/kikötőben. A tengerpartja sem érdemel többet fél napnál őszintén szólva. Ami a mi esetünkben pozitívum volt, hogy egy kedves volt kollégám és barátom, Karesz itt önkénteskedett épp, így miután véget ért a körutazásunk együtt tudtunk vele ebédelni és beszélgetni egy jót. 🙂

Az első megállónk Franciaország második legnagyobb és egyik legrégebbi városa, Európa egyik legnagyobb kikötővárosa, Marseille volt,  amire 8 óra rettentő kevésnek bizonyult. Itt a hajónk kikötője elég messze volt a belvárostól, ezért buszokkal vittek be minket a városba. A város mérete és az idő szűke miatt egy dotto vonatra szálltunk fel a kikötőben. Elég látványos útvonalon vitt fel minket a város leghíresebb nevezetességéhez a Notre Dame de la Garde székesegyházhoz, ami egy 13. században épült neobizánci stílusú bazilika a város felett. Innen csodálatos kilátás nyílt az egész városra, csak sajnos az erős szél miatt ez nem volt túl évezhető. A városnak hírhedten rossz a közbiztonsága, erre azért figyelni kell, de 1-2 napot ennek ellenére érdemes rászánni pláne egy nagyobb Provencei utazás részeként. Mi ezt fogjuk tenni.

Marseille után következett Ajaccio, Korzika fővárosa és Napóleon szülőhelye.  Ebből természetesen a város megpróbál minél jobban profitálni. 😀 Pici, cuki város, de semmi extra. A hajónk itt szinte beparkolt az óvárosba, amit kb. 10 perc alatt körbe lehet járni. A város leghíresebb nevezetességét, Napóleon szülőházát kb. egyszerre „rohanta” meg a hajó több ezer fős vendégserege, ezért mi inkább kihagytuk a hosszan tartó várakozást. Az Óvárosban találjuk a látnivalók nagy részét: a Napóleon múzeumon kívül, a Capitellu-Múzeumot, amelyben a család bútorait, használati és értéktárgyait tekinthetjük meg, a 16. századi Fellegvárat, az 1617-ben emelt Szent Erasmus templomot, a Katedrálist és a kongresszusi palotát. A reneszánsz stílusú Császári kápolnát III. Napóleon emeltette 1857-ben. Eredetileg az egész Bonaparte család – Napóleont kivéve – temetkezési helyének szánta, de csak néhányan nyugszanak itt. A templombelső érdekessége az oltár kopott feszülete, amit Napóleon Egyiptomból hozott édesanyjának. Ajaccioról hasonló a véleményem, mint Marseilleről. Egy korzikai nyaralás alkalmával érdemes megnézni, de egy napot is csak a közelben lévő azúrkék vizű strandjaival érdemel. Maga a sziget amúgy csodálatos lehet, már csak a magas hegyei, gyönyörű öblei/strandjai és kellemes klímája miatt is.

Tulajdonképpen már a második nap után megfogalmazódott bennünk, hogy mi a legjobb része a hajóval történő utazásnak. A sok kényelmetlenséggel ellentétben, ami egy utazással jár itt úgy jutunk el egyik országból a másikba, hogy teljes kényelemben és önfeledt szórakozásban telik az utazás időtartama.. egyszerűen szuper. Harmadik nap mire felébredtünk már Szardínia fővárosában, Cagliariban találtuk magunkat. Ez a város Szardínia politikai, kulturális és gazdasági központja, aminek sikerült elnyernie a tetszésünket. Cagliari magába sűríti a sziget egész történelmét. Ide visszatérnénk, Szardínia többi részétől függetlenül is. Szép, hangulatos városka, sok látnivalóval. A város legrégibb része a Castello dombtetőn fekszik, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Cagliari-öbölre. A városfalak legnagyobb része ma is teljesen ép és két 13. századi fehér mészkőtorony a Sant Pacras és az Elefánt torony erősíti. Ez a helyben bányászott mészkő az alapanyaga a városfalnak és sok régi városi épületnek is. A római uralom kiemelkedő emléke az amfiteátrum, mely egyedülálló a világon abban a tekintetben, hogy a helyi mészkősziklákba vájták. Az amfiteátrum nyaranta ma is koncertek és operaelőadások helyszíne.

Folytatva délre az utunkat következett Valletta. Málta fővárosa nagyon adta, ahogy az egész sziget! A kis méretéhez képest itt meglepően sok a látnivaló, szinte végtelen a templomok, erődök, mór és arab házak, szélmalmok, kikötők, lagúnák és lovagkori kastélyok sora. Valletta városfalon belüli teljes része az UNESCO kulturális világörökségének a része. Semmiképp se hagyjuk ki máltai programunk során. 1 napi strandolást mindenképp érdemes Vallettára cserélni.. garantáltan kulturális, építészeti, gasztronómiai és történelmi élményekkel leszünk sokkal gazdagabbak. Valletta óvárosának vonzereje elsősorban a csodás fekvéséből adódik, ugyanis három oldalról a tenger és méltóságteljes erődítményfalak határolják. Olyan város, ahol kellő időt kell szentelni az utcai improvizálós sétálgatásra. Nem nagyváros, mindössze 9 hosszanti és 12 keresztutcából áll. Éppen a kicsi mellékutcákban érdemes megkülönböztetett figyelmet szentelni a régi házak zárt balkonjaira, amelyeket számtalan formában építettek és dekoráltak. A nyári melegben, a keskeny mellékutcákban ráadásul élvezni lehet az árnyékok oltalmát, és amúgy a tömeget is el lehet kerülni. A Vallettát körülvevő városfal tetején romantikus regénybe illő helyszínt találunk: szökőkutak és virágos kert – ezt hívják Felső Barakka-kerteknek, mely szépsége, tisztasága és a kilátás miatt a legalkalmasabb hely, ha a városlátogató túra során egy kis pihenőre vágyunk. Tényleg annyi látnivaló van ezen a pici szigeten, hogy én még egy hetes nyaralás alatt is sajnálnám az időt a strandolásra. A buszhálózata kiváló, amivel mindent egyszerűen be lehet járni. Az idő szűke miatt itt először Hop On-Hop Off buszra ültünk, ami nem a várost járta be hanem az egész szigetet. 😀

Az utolsó megállóról Civitavecchiaról nincs mit írnom. Ez Rómának a kikötője de mivel a város 20kmre van, fél napért nem mentünk be, Civitavecchiában pedig kb. semmi látnivaló nem volt.

Összességében véve a hirtelen döntésünkből életünk egyik legemlékezetesebb nyaralása kerekedett. 🙂  Ez a fajta nyaralás nagyon király ajánljuk mindenkinek. Biztosan fogunk menni hasonlóra a közeljövőben, remélhetőleg a karibi térségben… 😛

Könnyes búcsú a csodálatos Írországtól

Már elég ideje vagyok itthon, hogy végre számot vessek és levonjam az Írországban töltött 2 év konklúzióit. Minden, de tényleg minden még sokkal jobban alakult, mint ahogy megálmodtam! Csodálatos 2 év volt és kiváló döntés, nem csak a saját magam, hanem Kriszta és kettőnk szempontjából is. Mielőtt elindultam több, mint 2 éve írtam egy bejegyzést a miértekről. Most egyenként reagálok rájuk.

1. Angol tanulás – Ez ugyan még mindig nem tökéletes, de azért már egy számomra is elfogadható szinten van és határozottan jót tett a kint lét. 🙂 (Krisztának szintén)
2. Utazás – A hazautazásokkal a 2 év alatt összesen 22x utaztunk több napra! Voltunk Franciaországban, Spanyolországban, Angliában, a Kanári szigeteken, Skóciában, Majorkán, Svájcban, Marokkóban, Izlandon és Portugáliában. Továbbá bejártuk a csodálatos Írországot és Észak-Írországot.
3. Pénz gyűjtés – Spórolni és gyűjtögetni nem kellett, és ahogy az utazások számán is látjátok nem is nagyon spóroltunk. Egyszerűen csak maradt meg pénz hónapról hónapra és elég sok összegyűlt. 🙂 Itt sincs kolbászból a kerítés, meg kellett mindenért dolgozni és általánosságban nem éltünk magasabb életszínvonalon, mint itthon. Viszont az euróban keresett fizetésből sokkal könnyebb félrerakni és sokkal könnyebb belőle utazni. Ír fizetéssel és dublini árakhoz szocializálódva bármelyik országban gond nélkül meg tudtunk venni mindent az árak nézegetése és átszámolgatása nélkül. Jól keresni itthon is lehet, viszont az itt megkeresett bérből ugyanezt egy-egy nyugat-európai utazás során sajnos nem lehet elmondani, mint ahogy félrerakni sem úgy lehet belőle.
4. Szakmai fejlődés – Sokat fejlődtem a cégem dublini irodájában és egyetlen nem angol anyanyelvűként is sikerült jól teljesítenem. Sorra kaptam a megkereséseket jobbnál jobb cégektől, végül elfogadtam az egyik legnevesebb ITs cég ajánlatát és ott bővítettem a tudásomat és tapasztalataimat. Munka mellett másoddiplomát szereztem a Dublin Business School, Humán Erőforrás Menedzsment szakán. Végül szintekkel magasabbra jöttem vissza a korábbi cégemhez, mint amiből elmentem. Szóval azt gondolom, hogy ez is pipa. 🙂 Krisztánál is hasonló a helyzet. Hamar sikerült állást találnia, jó nevű cégnél és jó pozícióban, ahol rengeteget fejlődött és nagyszerű kollégái voltak.

Írország egy nagyon király hely. Csodálatos, élhető, kedvesek és nyitottak az emberek, nagyszerű a munkaerőpiac sok lehetőséggel. Pár éves letelepedésre és utazásra is erősen ajánlom. Azt, hogy fogunk-e még valahova költözni vagy itthon maradunk-e végleg, nem tudom. Nem is fontos, a lényeg, hogy a nyitottság és a rugalmasság megvan. Ami biztos, hogy örökre nem tudnám itt hagyni a hazám még akkor, se ha közel sem tökéletes. A Tanú című Magyar filmből tudnék hasonlatot mondani, amikor Bástya elvtárs beleharap a citromba erre Pelikán elvtárs válasza, hogy „Narancs! Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk…”

A fenti fényképek pedig azt bizonyítják, hogy ez az Ír kalandunk a kapcsolatunkra is elég jó hatással volt Krisztával… 😛

Kiscsalád Toszkánában

Ahogy azt már korábban említettem nem szeretem a tárgyias ajándékokat és mivel pár hete a világ legszerencsésebb férfiúvá váltam (amikor feleségül vettem Krisztát OO) ezért arra gondoltunk a hugival, hogy meglepjük anyát és apát egy „utolsó” családi nyaralással csak 4esben. Mivel mi ugye nem sz@rral gurigázunk (pláne, ha a szüleink kényeztetéséről van szó) ezért egy exkluzív Toszkán körútra vittük őket, amit karácsonyi ajándékként kaptak meg. Anyát már korábban reptettük Angliába és Írországba, amit apa akkor a repülés miatt passzolt. Ezért gondoltuk, hogy ha hónapokkal előre megveszünk mindent, akkor nem fog kifogásokat keresni, hanem szépen lassan beletörődik és felkészíti magát. Így is lett. 🙂 Pünkösdkor mentünk 4 napra. Pisaba érkeztünk és ott töltöttük az első napot. Második nap átvonatoztunk Firenzébe és egy egész napos buszos kiránduláson részt véve megcsodáltuk a lenyűgöző Toszkán vidéket. Harmadnap megnéztük Firenzét. A negyedig napon pedig Bolognát. Az már ugye nem Toszkána része, de onnan repültünk vissza.

A repülés zökkenőmentes volt és nagy élmény apának. 🙂 Szerintem a pisai reptér van a legközelebb a városhoz, ahol eddig valaha jártam. Gyakorlatilag 15 perc sétával a városközpontba lehet érni. Szép kis város, de tényleg kicsi. Egy, nagyon maximum 2 napnál többet nem érdemes rászánni, de inkább egyet. Mi egy délután alatt jártuk be. Bár azt hozzá kell tennem, hogy az én megtervezett városnézéseim eléggé idegenlégióba beillő iramot diktálnak. 😀 Azt én is belátom, hogy nem ez a normális / átlagos nézelődős városnéző tempó, de én inkább úgy vagyok vele, hogy sietek és megnézek mindent, amit kell, minthogy körözzek, mint gólya fos a levegőben és kimaradjanak a fontos látnivalók. 😀 Anya és apa annyira cuki ilyenkor. Mindent alaposan megnéznek, megcsodálnak, mindent lefényképeznek és fellegekben járnak a boldogságtól, hogy velünk tehetik mindezt. Ez minden pénzt megér. 🙂 Visszatérve Pisara… a ferdetorony nélkül kizárt, hogy felkapott lenne a turisták körében. Nem mondom, hogy nem szép kis városka, de azért nagy számnak sem mondanám. De a ferde torony, a bazilikával és a harangtoronnyal valóban különleges. A tornyot 200 évig építették fehérmárványból. A rengeteg turista negatívumáról már említettem a lisszaboni bejegyzésemben. Ez itt igazán kicsúcsosodott. Alapból a városban nincs sok turista, de ami a toronynál van az egyszerűen vállalhatatlan. Több száz ember a szelfisztikek rengetegében olyan fotókat próbál készíteni magáról, amiken különböző pózokban próbálják tartani a tornyot az elborulás ellen. Nem lehet odaférni egy normális (átlagos) képre. Persze ez engem eléggé levitt a sínről. 😀 Azért én a hatalmas sor ellenére is felmentem a toronyba, ami a ferdeség miatt kissé émelyítő érzés volt, de azért megérte. A torony és a város ugye nem csak a ferdeség miatt híres, hanem Galilei és a kísérlete miatt. A jól ismert anekdota szerint Galilei az 1500-as években – aki akkor a pisai egyetemen működött-  két, különböző súlyú testet dobott le a toronyból, és azt tapasztalta, hogy azok egy időben, egyszerre értek földet. Ezzel a szabadesési kísérletével megcáfolta Arisztotelészt, hogy a nehéz testek a könnyebbeknél gyorsabban esnek. A pisai szállásunk elég minimalista volt ugyanis a vasútállomás mellett foglaltunk egy szobát két emeltes ággyal egy hostelben ahol kb. 25 volt az átlagéletkor (hozzátenném, hogy tökéletesen megfelelt a célra). Ezenkívül viszont a hugival semmire nem sajnáltuk a pénzt. Anyáék hiába akartak volna szendvicset és gyorskaját enni, minden nap a legjobb helyekre vittük őket és mindent megkóstoltattunk velük. Természetesen mi apával ügyeltünk arra, hogy Toszkána legjobb borait is végigkóstoljuk. 😀

Második nap korán reggel átvonatoztunk Firenzébe. Itt annyit érdemes kiemelni, hogy mi a kétszintes vonat második szintjén ültünk, ami Firenze felé közeledve teljesen megtelt afrikai bevándorlókkal. Egy rossz szót nem szóltak hozzánk, de azért érdekes volt látni, hogy a felső szinten csak ők utaznak az alsón meg csak az olaszok. Viszont hazudnék, hogyha azt mondanám, hogy a városnézés közben egy cseppet sem zavart a jelenlétük. Nem tudtunk 10 métert úgy megtenni, hogy nem állítottak volna le minket valami selfie stickkel, esernyővel vagy valami nevezetességet ábrázoló képpel. A fő nevezetességek környékén a rendőrök sem tudtak velük mit csinálni. Ha meglátták őket elszaladtak, de miután elmentek másodperceken belül ott voltak megint. Na mindegy ennyit erről. Firenzébe érve szépen megreggeliztünk és elindultunk bejárni a Toszkán vidéket. Az első megálló a lenyűgöző San Gimignano, ami egy dombtetőn épült autentikus tökéltess állapotban fennmaradt középkori település. Annak ellenére, hogy egy pici városka Pisaval ellentétben itt szívesen eltöltenék napokat is. Nekünk sajnos kevesebb, mint 2 óránk volt megcsodálni. A következő állomás Siena volt, Toszkána 2. legnagyobb városa, ami Európa egyik legnépszerűbb gótikus városa, a belvárosa az UNESCO világörökség része. Tele van látnivalókkal és nevezetességekkel. A legkiemelkedőbbek talán a Santa Maria Assunta katedrális, amit a 12. században kezdtek építeni a másik pedig a különleges kagylóformájú főtere (mi természetesen itt ebédeltünk 😀 ). Délután átutaztunk Chianti termőterületén, ahol Olaszország leghíresebb vörösbora készül, ami szintén Chianti névre hallgat. Apával a legnagyobb örömünkre egy pincészetben volt alkalmunk meg is kóstolni. A leghíresebb fajtának a Chianti Classiconak idén van a 300 éves születésnapja, amit épp akkor ünnepeltek a régió összes településén, amikor ott voltunk.

A harmadik napunk volt a legfárasztóbb, amikor Firenzét néztük meg. A szigorú programtervemet követve egész nap meneteltünk megtéve kb. 20 kilométert. Firenze egy olyan lenyűgöző város, hogy még a turisták tömkelege és a gazdasági bevándorlók folytonos „zaklatása” sem zavart. Egymást érik a látnivalók a reneszánsz fénykorából. Ez Toszkána régió székhelye, belvárosa szintén az UNESCO része. A számtalan nevezetesség közül én a város egyik jelképének számító Ponte Vecchio (magyarul öreg vagy régi híd) hidat és a Boboli kertet emelném ki. A Ponte Vecchio a világ egyik legismertebb hídja. Jellegzetességei – melyeknek hírnevét is köszönheti – a fecskefészekként oldalaihoz épített kis műhelyek, ahol egykor mészárosok, ma ötvösök, aranyművesek dolgoznak-árusítanak, ezért az aranyművesek utcájaként emlegetik e hidat. Éjjel-nappal a világ minden tájáról érkezett turisták özönlenek át a hídon, a zöld színű folyó környékében gyönyörködve. Ez volt az egyetlen olyan híd Firenzében a második világháború idején, melyet a visszavonuló német hadsereg épségben hagyott, az összes többit ugyanis felrobbantotta. A városi legenda szerint, azért mert Hitlert is lenyűgözte és sajnálta volna felrobbantani. A Boboli kert, a Pitti-palota mögött terül el és felnyúlik a nevét adó Boboli-dombra is. Az olasz típusú díszkertek egyik legszebb példájának tartják. A belépő ugyan nem olcsó, de szép idő esetén akár egy teljes napot is el lehet tölteni benne. (minket sajnos elkapott egy eső és egy jó órára beszorultunk egy porcelán múzeumba) A parkból felsétáltunk a Michelangeloról elnevezett térre, ahonnan gyönyörű a panoráma az egész városra. A város másik két legnagyobb nevezetessége a (Ponte Vecchion kívül) a Dávid szobor és a dóm. A szobrot nem is terveztük megnézni. Kiesett az útvonalunkból, sokat kellett volna várni, hatalmas a tömeg és még fényképezni sem lehet. A dómot viszont sajnáljuk, hogy kimaradt, de bezárt mire odaértünk. 5 órakor!! Vállalhatatlan! Viszont kívülről is lenyűgöző volt, már csak a grandiózus mérete miatt is. Késő este, nagyon fáradtan, de elégedetten szálltunk fel a Bolognába tartó gyorsvonatra. Itt történt velünk egy nagyon vicces eset. A hugi az utolsó pillanatra hagyta a helyjegy vásárlást, ezért már csak az első osztályon volt hely, ott sem egymás mellett. Itt az első osztály nem olyan ám, mint nálunk, hatalmas bőr fotelek, ingyen bárszerviz (amit mi sajnos nem tudtunk). Mondjuk 50 ezer forint egy alig több mint fél órás út esetében ez szerintem alap elvárás. 😀  Amikor felszálltunk nagyon jó volt a hangulat a kocsiban egy sznob olasz társaság Moët pezsgőt kortyolgatva állt körbe egy gazdag vén kujonnak kinéző csávót, aki éppen apa helyén ült… Általában én ilyenkor türelmes vagyok, de most a fáradságtól, rögtön odaléptem és megmondtam neki, hogy álljon fel, mert az apukám helyén ül. Nem szólt egy szót sem, de azért látszott rajta, hogy elképedt, kicsit habozva felállt és elment. Körülöttünk ekkor megfagyott a levegő, de apa nyugodtan elfoglalhatta mackó nadrágban a helyét az  Armanis sznob olaszok között. Mindenki erről beszélt a vagonban, mi meg nem tudtuk elképzelni miért. Valóban nagyon kilógtunk a közegből, viszont akkor sem értettük én meg csak idegesebb lettem aztán megkérdeztem a mellettem ülőt, aki nevetve közölte, hogy akit felállítottam az Gianni Morandi, Olaszország egyik legnagyobb (az idősebb korosztálynak nálunk is jól ismert) énekese / sztárja. Mint kiderült neki nem kell jegy semmilyen közlekedési eszközön Olaszországban, oda ül le ahova akar. 😀 „Szegény” utána kint állt a peronon és az egész úton kígyózó sorban álltak az emberek fotóért és aláírásért. Ilyet én soha nem csinálnék de most mi sem hagyhattuk ki hugival és csináltunk vele egy selfiet. Anyának meg apának ismerős volt és anya mondta is, hogy ne állítsam fel, mert valami híres ember, de akkor már megállíthatatlan voltam. 😀

Firenzében és Bolognában is egy-egy belvárosi lakást béreltünk, amihez minden közel van, mindkettő nagyon király volt. Szerintem családok számára ez a variáció éri meg a legjobban.
Utolsó nap Bolognát néztük meg. Ahogy már korában említettem ez nem része Torszkánának de visszarepülni ez volt a leglogikusabb úti cél. Bologna az köztudottan az egyeteméről híres (és az ehhez kapcsolódó, a városról elnevezett felsőoktatási rendszerről). Itt alapították Európa legrégibb egyetemét 1088-ban, jelenleg is hozzávetőlegesen 90.000 diákot képez. Amúgy a város egyáltalán nem nagy szám és nem is szép az alapján, amit láttunk. Ami pozitívum, hogy szinte az egész belváros megnézhető árkádok alatt sétálva, ami hőségben vagy esőben elég kellemes. A város közepén áll a két híres ferde torony, Bologna jellegzetességei. Az egyik 97.6 méter magas, 1.23 méternyi elhajlással, a másik 49.6 méter magas, 3.04 méternyi elhajlással. A magasabb tetejére 3 euróért lépcsőzhetünk fel, az alacsonyabb már annyira ferde, hogy kordonok veszik körbe. Természetesen én erre is felmásztam, ez már jóval fárasztóbb volt és időigényesebb volt, mint a piasi ferde torony a keskeny lépcsők miatt. De a kilátás miatt mindenképp megérte. Innen szép volt a város, főleg a város környékén lévő dombok. Megnéztük a Basilica Santuario Santo Stefanot, ami a legelbűvölőbb és legérdekesebb templom Bolognában, a Jeruzsálemi-negyedben. A hitbuzgó városi polgárok elhatározták, hogy megteremtik a maguk Szentföldjét, így kezdett el épülni a Santo Stafano templomegyüttes az 5. században, ami mára 7 “templomból” áll. Itt található Petronius sírja és egy márványtál, amiben a hagyomány szerint Pilátus mosta kezét Krisztus elítélésekor. Ezeken kívül talán csak a főterét tudnám megemlíteni, ami a gyönyörű Neptun szökőkútról híres. Összességében Bologna egyáltalán nem nyűgözött le minket. A reptérre egy luxusautó szolgálattal mentünk, amit csak az Uber magyarországi kivonulása miatt említek meg. Óriás bőrüléses 7-es BMW jött értünk, öltönyös angolul kiválóan beszélő sofőrrel, kevesebbért, mint amit a hiéna taxisok elkérnek (mivel ők nem taxi társaság, rájuk más szabályok vonatkoznak, de ezen is látszik, hogy lehetne sokkal olcsóbban is magasabb szolgáltatást nyújtani, mint a taxik..).

Ez egy nagyon király családi utazás volt. Nagyon jól éreztünk magunkat. Toszkána valóban csodálatos, de főképp a vidék nem pedig a városok. Amint lehet szeretnék oda visszamenni autóval a nagy városok teljes kihagyásával. Pisa is megér egy napot, Firenze és Siena pedig többet is, de ami engem igazán lenyűgözött az a méltán híres Toszkán vidék. Az ott lévő szőlő ültetvények, borászatok, maga a bor, a középkori falvacskák, a dimbes-dombos táj és a finom helyi ételek. Egy biztos. Vagyis kettő. Ide még visszatérünk és nem ez volt az utolsó csodálatos utazás, amire elvittük a szüleinket… 🙂

Búcsúzóul pedig hallgassátok meg Gianni Morandi Térden állva jövök hozzád című klasszikusát magyar felirattal. 😀

Tréning Varsóban

Május elején 3 napot Varsóban töltöttem egy vezetői tréningen. Sajnos a városból nem sokat láttam, de azért gondoltam egy pár soros bejegyzést írok róla. A lengyel légitársaság (LOT) pici propelleres gépével mentem, aminek a menetideje nem sokkal több, mint egy óra. Ha jól tudom napi két gépet is indítanak. Nagyon kellemes út volt és az kifejezetten előny, hogy nem volt a nagy gépeknél már megszokott tömeg. Árban természetesen drágább, mint mondjuk a fapados Wizz Air.
A szállásom az üzleti negyedben, a varsói iroda mellett, a Mercure Hotelben volt. A hotel környékén számos felhőkarcoló volt, ami megmondom őszintén, hogy meglepetésként ért, mivel nem tudtam, hogy Varsóban ilyenek is vannak. 🙂 Az utca végében volt a város egyik nevezetessége, a Tudomány és Kultúra Palotája, ami egyben Lengyelország legmagasabb épülete is. A helyieket eléggé megosztja. Vannak, akik utálják, mert a kommunizmusra emlékezteti őket, viszont majdnem ugyanennyien a város egyik legfontosabb szimbólumának tartják. 1952 és 1955 között építették, a Szovjet Unió (Sztálin) ajándéka volt a Lengyel népnek.
A 2. világháborúban szinte porig bombázott várost, azóta újjáépítették és újra benépesítették.  Az igaz, hogy sok energiát fektettek abba, hogy a történelmi városrész legfontosabb épületeit helyreállítsák (némelyiket az alapoktól), de a város barokk jellege örökre elveszett és nem maradt más, mint a nagyon erős szocreál feelling. Viszont a felújítás olyan jól sikerült, hogy 1980-ban az Óvárost az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.

Első nap délután volt néhány órám várost nézni, amikor is bejártam az újjáépített óvárost. Ezután már tudtam, hogy érdemes lesz ide visszajönni néhány napra. Az árak talán még alacsonyabbak, mint Budapesten, az ételek nagyon finomak és a hangulata is nagyszerű az óvárosnak. Varsó eddig nem volt fent a közeljövőben meglátogatandó városok listáján nálam, mert akadt ugyan aki jókat mondott róla, viszont a legtöbben inkább negatív vagy semleges véleménnyel voltak egy-egy látogatás után. Azzal sem vagyok tisztában, hogy milyen más látnivalók vannak az óvároson kívül, de a tapasztaltak alapján Varsó igazán megérdemel legalább egy hosszú hétvégés látogatást. 🙂

Húsvét Lisszabonban

A 30. születésnapomra Kriszta meglepett egy húsvéti portugáliai kiruccanással, ami egyben az írországi 2 évünket és utazássorozatunkat is méltóképpen lezárta. Ezt a bejegyzést már itthonról írom, de a hazaköltözésről majd beszámolok az Írországot összefoglaló következő bejegyzésemben. 🙂 Lassan már 2 hónapos csúszásban vagyok, (ráadásul azóta már voltam Lengyelországban és Olaszországban is) de ilyen elfoglalt kb. még soha nem voltam, mint most a hazaköltözés, az új munka és az esküvőszervezés miatt. Egy hónapja ez az első „szabad” estém, de most is nehéz volt rávennem magam a blogírásra, hisz nemrég értem haza Mitch legénybúcsújáról, tehát gondolhatjátok, hogy milyen állapotban vagyok. 😀

Na de elég a nyávogásból, csapjunk bele. Tehát 4 napot töltöttünk Lisszabonban. Már elöljáróban annyit elmondhatok, hogy nagyon király kis város! Bátran ajánlom mindenkinek, ráadásul nem is drága, kb. ilyen Budapest árszínvonal. Sajnos az időnk nem volt túl jó, hideg, szeles és esős. 😦 A reptérről nagyon egyszerűen be lehet jutni a városba metróval, egy napijegy 6 euró. Mi a belvárosban laktunk egy hotelben, nem messze a Marques de Pombal tértől. Az első napon a varosban.blog.hu leírását követtük és ez alapján jártuk be a fő nevezetességeket. A város központja a Rossio tér, innen mentük fel a Szent György várhoz, ami Lisszabon bölcsője. Gyönyörű fentről a kilátás, bár sajnos bemenni nem tudtunk, mert akkorra sor volt, hogy nekem az életkedvem is elment. Számomra az utazásoknak ez az egyetlen negatívuma, a rengeteg turista mindenhol. A szeretlekmagyarorszag.hu oldalon van egy jó cikk erről. De sajnos ezzel nem lehet mit csinálni.. amíg nem tudok egy olyan szigetet megfizetni, amin csak mi lennénk, kénytelen vagyok elviselni másokat is. 😀 A vár után lesétáltunk a hatalmas Praca do Comercio térre és a város egyik jelképe a Torre de Belém felé vettük az irányt. Természetesen a leghíresebb cukrászdájukban a Pastéis de Belémben megkóstoltunk a pastel de natát, ami egy leveles tésztába töltött vaníliás krém tojássárgájával összesütve. A Torre de Belém az 1500as években épült világítótorony, innen a Tejo folyó deltájából vágtak neki az útjaiknak a nagy felfedezők. Sajnos itt olyan szakadó eső és szél jött ránk, hogy sikerült bőrig áznunk és jól megfáznom.. A környéken még érdemes megtekinteni a Jeromosok kolostorát, ami az UNESCO világörökség része és a Felfedezők Emlékművét, amiket nekünk az időjárás miatt ki kellet hagynunk.